Nincs ma szívmelengetőbb love story Hollywoodban Liam Neeson és Pamela Anderson románcánál. A két érett korú híresség mostanában úgy viselkedik a kamerák előtt, mint két szerelemtől megrészegült tinédzser. Közös ajakbalzsamot használnak, fülig érő szájjal bohóckodnak – süt róluk a boldogság.


De nem is titkolják, hogy odavannak egymásért. „Liam annyira gyengéd és nagylelkű” – mondja a színésznő. „Imádom, hogy Pamela pont olyan kuncogós, mint én. Élvezet a társaságában lenni, a kovászos kenyere meg valami isteni – áradozik Neeson.
Ő amúgy már tavaly arról beszélt, mennyire lenyűgözte szőke kolléganője a most bemutatott közös filmjük, a Csupasz pisztoly forgatásán. „Teljesen beleestem, őszinte leszek, nem tudom eléggé dicsérni. Fantasztikus volt együtt dolgozni vele, vicces és szerény, ráadásul remek színésznő” – mondta a színész akkor.
Pamela Anderson és Liam Neeson: Nem sok bennük a közös
Pedig senki más sem fogadott volna nagyobb tétben arra, hogy ez a két ember egymásra talál, hiszen első ránézésre nem sok kevésbé összeillő párost találni a sztárvilágban. Az Észak-Írországban született, 73 éves Liam Neeson olyan szerepekkel emelkedett Hollywood élvonalába, mint a Schindler listája embermentő Oscar Schindlere, amiért Oscar-díjra is jelölték, később feltűnt a Star Wars-univerzumban, és jó pár akciófilmben játszott.
Az életét egy tragikus veszteség árnyékolta be, hiszen tizenhat éve elveszítette feleségét, Natasha Richardson síbalesetben halt meg. Az özvegy sztárnak azóta sem volt tartós párkapcsolata.

A kanadai Pamela ellenben ötször is férjhez ment, és egész más műfajban szerzett nevet magának: a kilencvenes években meztelenkedő Playboy-nyusziként és a Baywatch bombázójaként lett híres. Mindezt megfejelte egy kiszivárgott házi szexvideó.
Pamela Anderson imidzset váltott
Az 58 éves színésznő az utóbbi évekig megmaradt a szőke kebelcsoda skatulyájában. 2023-ban aztán, miután megjelent az életéről szóló Pamela, a Love Story című dokumentumfilm, megváltozott a róla alkotott sablonkép. Őszintén elárulta benne ugyanis, hogy kislány korában a bébiszittere molesztálta, később pedig többen is megerőszakolták.
A meztelen valósághoz jól illik az új imidzse: egy ideje hangsúlyosan nem sminkeli magát, a kihívó, szexi külsőt pedig felváltotta a visszafogottság, a természetesség. Pamela az élete minden területét átértékelte: visszaköltözött Kanadába, a gyerekkori kertes házba, ahol felnőtt. Kertészkedik, szakácskönyvet ad ki, bőrápoló brandet alapított, és a legutóbbi válása óta a szerelmi ügyeivel sem volt többé tele a bulvársajtó.
A The Last Showgirl – Az utolsó táncosnő című filmjével pedig azt is bebizonyította, hogy tényleg remek színésznő, most pedig épp Mundruczó Kornél készülő filmjében forgat. Ezt a rengeteg változást koronázta meg az új szerelem a veterán filmsztárral.
Áldásukat adták a gyerekek
A meglepő románc híre annyira elbűvölte a világot, hogy mindenki lelkesen szurkol a furcsa párnak. Nemcsak a rajongók, hanem a saját, majdnem egykorú gyerekeik is, szerintük is ráfért már a boldogság a szüleikre.
A volt sógornő is lelkes
Liam Neeson néhai feleségének testvére, a színésznő Joely Richardson szintén igyekezett támogatásáról, biztosítani az új sztárpárt: ő egyenesen hét vörös szívecskét posztolt a páros fotójához.
És lássuk be, ez volt az a pont, amikor a világ is elhitte: a színészek közti szerelem híre tényleg nem egy mozit hirdető reklámfogás… Pamela Anderson fiai, a 29 éves Brandon és a 27 éves Dylan amúgy is az édesanyjuk leghangosabb szurkolói.
De Neeson visszafogottabb fiai, a 30 éves Micheál és a 29 éves Daniel is áldásukat adták a kapcsolatra, sőt! Utóbbi beszédes emojikkal kommentálta az apját és Pamelát ábrázoló fotót az Instán: imára kulcsolt kezet, két lángoló tüzet, két szívet és egy vízipisztolyt is posztolt hozzá. A pár amúgy a kettejük összesen négy felnőtt fiával is pózolt már együtt – mint egy nagy, boldog család…

Kiemelt kép és fotók: Getty Images, Profimedia




