Dr. Katona Szandra a SuperTV2 Hal a tortán hétfői vacsoráján arra kérte a többieket, hogy másnap, amikor hozzá mennek, legyen náluk egy-egy személyes tárgy. Stílusosan egy privát aukcióval készült, hiszen mégiscsak műtárgykereskedőket és aukciósház-tulajdonosokat hívott vendégségbe.
A kérését csak Fertőszögi Péter és Nagyházi Lőrinc teljesítette. Molnár Viktor és Tilla elfelejtették. De semmiképpen nem akartak csalódást okozni Szandrának. „Durrantsuk meg a galériát?” – tette fel a kérdést elsőként Lőrinc, és ez az ötlet mindenkinek nagyon tetszett.
Kapóra is jött, hogy a vacsorát a társaság egyetlen női tagja a saját galériájába szervezte. Igaz, Szandra álmában sem gondolta, hogy mi fog történni. Miközben a fiúk jóízűen fogyasztották egyik fogást a másik után, és úgy tűnt, hogy az ízekre koncentráltak, valójában végig arra gondoltak, vajon ülni fog-e a poén.
„Nem volt más lehetőség, ki kellett találni valami olyat, hogy megoldjuk ezt a problémát, és szerezzünk tárgyat, de akkor már úgy döntöttünk, mi sem a sajátunkat hozzuk, hanem legyen mind a négy tárgy a Szandra galériájából” – magyarázta Fertőszögi Péter.

A társaság végig izgatott volt, és mire a negyedik tárgy is előkerült a játék során a zakók zsebéből, Szandra is rájött, alaposan rászedték. „Lenyúltak engem tulajdonképpen. Kiürítették a galériát a zsebükbe” – jegyezte meg Szandra, de természetesen nem haragudott meg ezért a diákos poénért. A különös jelenetekért kattintson ide.
Kiemelt kép: TV2




