Vakmerőségről árulkodik Erdei Zsolt döntése, aki az év végén egy mérkőzés erejéig 51 évesen tér vissza a ringbe. De a szombat esti Hell Boxing Kings több más meglepetést is tartogatott az RTL nézőinek. Istenes Bencétől kapott ki Vitéz Varga Viktor és Bárdosi Sándornak sem sikerült a visszavágó Boráros Gáborral.
Istenes vérét akarta, végül sajátját adta
A Hell Boxing Kings pedig minden eddiginél magasabbra tette a lécet, hiszen összeeresztette Varga Viktort a tavalyi győztes Istenes Bencével. „Föl kell áldoznunk Bence, a véred isteni kence” – énekelte kéjes hangon Vitéz Varga Viktor a kifejezetten erre a meccsre írt Farkasok istenhez szóló dalát a ringhez közeledve. Ám a győzelem annak ellenére elmaradt, hogy a 37 éves énekes saját elmondása szerint mindent a boksznak rendelt alá az elmúlt másfél évben. Ugyanis Istenes Bence a Sztárbox korábbi győztesének abszolút méltó ellenfelének bizonyult. Olyan profi módon kesztyűzött, hogy a bírók egyhangú pontozásával megnyerte a mérkőzést, így Viktor a Sztárboxon szerzett övét is a tévés derekára tette.
A nézők most egy teljesen más Bencét láthattak, mint annak idején, amikor Rácz Jenővel kesztyűztek, és ezt ő maga is elismerte,
„Amikor néhány napja feküdtem a csillagos ég alatt a fiammal, azt kívántam, hogy győzzek, aztán meggondoltam, és azt kértem, hogy minden úgy történjen, ahogyan kell”
– utalt arra Bence, hogy a tudatos sport nemcsak a testén, hanem a gondolkozásán is sokat formált.
Istenes Bence tavaly A Hell Boxing Kings bajnoki övéért és az azzal járó 100 000 dollárért, azaz több mint 38 millió forintért a bolgár Stratimir Georgiev-vel mérkőzött meg. A műsorvezető nem ijedt meg a balkán szörnyeteg becenevet viselő ellenfelétől. „Vércse módra lecsapott a vadra” – mondta Kokó Istenesről, majd azt is hozzátette, hogy klasszisokkal jobb volt ellenfelénél.Tavaly és idén is bizonyította, hogy megérdemli a bajnoki övet.
Kattintson a galériára és nézze meg az Istenes-Varga meccs legizgalmasabb pillanatait:



Bárdosinak ez volt az utolsó küzdelme?
Az est fénypontja Bárdosi Sándor és Boráros Gábor visszavágója volt. A két felkészült sportember nyers, robbanékony küzdelme kellő izgalmat tartogatott. A sportcsarnok Bárdosi nevét skandálta hangosabban. Az olimpiai ezüstérmes birkózó a meccs előtt elmondta, hogy már nem sok mérkőzés van benne, lehet, hogy ez lesz az utolsó, és ezért is szeretne nyerni. Ám sajnos ismét alul maradt, amin a jelek szerint ő lepődött meg a legjobban, mert a meccs után még akkor is az edzőivel és barátaival beszélt a ring sarkában, amikor már a terem csaknem teljesen kiürült.
Kattintson a galériára és nézze meg a meccs legizgalmasabb pillanatait:




51 évesen tér vissza Madár
A szombat esti Hell Boxing Kings nem várt bejelentést is tartogatott. A boksz rajongóinak kedvence, Erdei Madár Zsolt 51 évesen újra szorítóba lép december 20-án. A korábbi profi ökölvívó 11 év után tér vissza, ami nem kevés idő. De tudja ezt Madár is, aki már most jó formát mutat.
„Tudom, hogy ez a vállalás nem sétagalopp lesz, ezért az elkövetkező három hónapban heti 8-10 edzés vár rám”
– mondta az őt meginterjúvoló Szujó Zoltánnak, aki behívta a ringbe ellenfelét. Az MMA harcos Végh Attila nem csak 11 évvel fiatalabb, de legalább ennyi centivel és kilóval is több, mint Madár.

Hemzsegtek a sztárok a rendezvényközpontban. Kattintson a galériára és nézze meg, kik voltak ott:



Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu




