Napi friss

Hegyi Barbara és Zorán: Évekig titkolták a kapcsolatukat

Kevés olyan szerelmi történet van a magyar sztárvilágban, amely annyira különleges és tartós, mint Hegyi Barbara és Sztevanovity Zorán kapcsolata.

A színésznő és az énekes több mint húsz éve élnek együtt, de szerelmük első időszakát szinte teljes titokban töltötték.

Egy hanggal kezdődött

A történet gyökerei a kétezres évek elejére nyúlnak vissza. Zorán akkor figyelt fel Hegyi Barbara hangjára, amikor a színésznő a Polip című olasz bűnügyi sorozatban szinkronizált. A zenész bevallása szerint azonnal megragadta a különleges orgánum, és nem tudta kiverni a fejéből.

színésznő éppen válófélben volt első férjétől, a 2014-ben elhunyt Balikó Tamás színész-rendezőtől, amikor elmélyült a kapcsolata a zenésszel. Mint kiderült, Zorán lánya, Szandra vetette fel először az édesapjának, hogy a színésznő ideális pár lenne számára.

A legendárium szerint…

„Zorán nézte a Polip című olasz sorozatot, amelyben volt egy bombasztikusan szép lány, akinek volt szerencsém a hangomat adni. Ez beleette magát a fülébe, és ebből gondolta, ha valaha zenei rendezéssel vagy produceri dologgal foglalkozna, egy ilyen hang jó lenne neki. Az akkori férjem, Balikó Tamás ismerte Zoránt, s megkérdezte, mire gondolt. Onnantól kezdve én voltam a reklámszpotjai hangja – mesélte a színésznő Kadarka Endrének a Szavakon túl című műsorban. – Elkezdtem csinálni a reklámokat. Utána terhes lettem, Zorán és a lánya, Szandra átjöttek megnézni a kislányomat. Zöldborsóleves volt nálunk, az Zorán kedvence. Jó lett, ízlett neki. Szandra választott engem. Azt mondta: ’Papa, ez jó lenne.’ Legalábbis a legendárium szerint, remélem, nem cáfol rá. Zorán persze mondta, hogy most született gyerekem, ott van férjem…”

A színésznőnek nem volt könnyű meghoznia a döntést. „Én, aki apa nélkül nőttem fel, és mindig szerettem volna valakinek a szeme fénye lenni, ám sosem voltam az, ezért nekem kimondani a gyerekemnek, hogy ez nincs… Ezt a közösséget én szakítottam meg, nagy teher volt, és fájdalmasan érintett. Kudarcként éltem meg nőként, emberként, feleségként, hogy valamit nem csinálok jól – emlékezett vissza Hegyi Barbara. – Nagy mázlim volt, mert Zorán közbejött.

Beadtam a válókeresetet, közben kezdtünk el beszélgetni mélyebben, majd fordult át a dolog. A gondviselés segített, és abban is, hogy elhidd, ez másképpen fog történni, és nem lépsz ugyanabba a vízbe. Tamás fantasztikus pasas volt, nem véletlenül mentem hozzá feleségül. Mind a két férjem jó választás volt. Az egyiknek szomorú volt a vége.”

Itt már nem titkolóztak… (Fotó: Mohos Angéla/fotocentral.hu)

Mindenek az őszinteség az alapja

Kapcsolatuk a 2000-es évek elején kezdődött, ám a 24 év korkülönbség és élethelyzetük miatt sokáig titokban tartották szerelmüket. Két évig éltek rejtve, míg végül 2004-ben összeházasodtak – szűk körben, a reflektorfény elől elbújva.

Azóta sok év telt el. Idén már 23 éve vannak együtt, és 21 éve házasok. Ritkán nyilatkoznak a magánéletükről, de ha mégis, rendre hangsúlyozzák: a kapcsolatuk titka a folyamatos kommunikáció és a romantika. „Éjszakákon át beszélgetünk, sokszor hajnalig” – árulta el korábban Zorán. Nem tartják kínosnak az érzelmek kimondását, sőt: úgy vélik, épp ez tartja életben a szerelmet.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!