Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita: Áramütés a siófoki szépségversenyen
A Barátok közt egykori sztárjának a sorsa egy siófoki szépségversenyen dőlt el, ahol Tihanyi Tóth Csaba volt a zsűrielnök, Rita pedig az esemény műsorvezetője. „A jobbomon a polgármester ült, a bal oldalamon a tavalyi szépségkirálynő.
Amikor Rita kijött a színpadra, áramütésszerűen megérintett a mosolya, a kedvessége, a nőies finomsága. Noha korábban sosem találkoztunk egymással, a körülöttem ülőknek azonnal kijelentettem, hogy ő lesz a feleségem.
Még aznap, 2002. május 17-én megismerkedtünk” – idézi fel Tihanyi Tóth Csaba nevetve. A zsűritagok persze nem vették túl komolyan, és Ritát is váratlanul érte Csaba heves ostroma, de a színész betartotta az ígéretét.
Szirtes Ági: Házasság lett belőle
Szirtes Ádám színművész egy filmforgatásnak köszönhette feleségét, Margitot is. Erről a lánya, Szirtes Ági így mesélt: „A hintón járó szerelem forgatására utazott apám Szigligetre. A patakparton találkozott először anyámmal, aki az alkotóházban dolgozott, és a többi lánnyal a forgatásra mentek szájat tátani. Anyu megunta a nézelődést, és a szoknyáját felkapva gázolt át a patakon. Apám odaszólt: ’Kislány, beleér a szoknyád a vízbe!’ Anyám azt válaszolta: ’Ott ér, ahun van!’
Aztán apám sétálgatott az utcán, elment egy nádtetős, mézeskalácsszerű, parasztbarokk ház előtt, és arra gondolt, milyen jó lenne, ha az szép lány itt lakna. És mit ad isten, anyám épp akkor jött ki két vödörrel a nyomós kútra. Apám nem hitt a szemének. Nagy szerelem lett belőle…”

Barnai Judit és Curtis: Az első csók Lellén csattant el
Curtis azt mesélte, hogy az első randevújuk Barnai Judittal a magyar tengernél volt. „Elhívtam megnézni a naplementét a Balaton közepére. Szerintem ez elég extra első randinak. Az első csókunk Balatonlellén csattant el, megállt mellettem a kocsival, én behajoltam az ablakon, és jött, aminek jönnie kell” – idézte fel Curtis.

Ferrari Violetta és Básti Lajos: Lánykérés a tó közepén
A gyönyörű Ferrari Violettát 15 éves korában vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolába. Básti Lajos itt szeretett bele, majd 1948-ban oltár elé is vezette. „Akkoriban a Nemzetiben is sokat statisztáltam. Ekkor akadt meg rajtam Básti Lajos szeme. Pándi Lalát meg engem levitt a Nemzeti üdülőjébe, mondván, hogy szegény gyerekek, még sosem látták a Balatont.
Básti csaknem húsz évvel volt idősebb nálam. Magázódtunk.
Bevitt a tó közepére, hogy majd megtanít úszni. Tempózás közben kérte meg a kezem. Túl fiatal voltam. A házasságunk csak pár évig tartott” – mesélte később a művésznő.

Kiemelt kép és fotók: Archív, Rákosi Péter/fotocentral.hu; RTL




