VV Seherezádét 2011-ben ismerte meg az ország a beköltözős műsorban, azután eltűnt a nyilvánosság elől. Az utóbbi időben azonban ismét reflektorfénybe került, miután tavaly összeházasodott a szerelmével, Kultsár Norberttel. Majd bejelentette, hogy várandós első gyermekével.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A 35 éves reality szereplő kisfia, Noah Liam egy héttel ezelőtt, augusztus 14-én jött a világra. Az édesanyának azonban nem volt könnyű a várandósság vége. Két héttel túlhordta a picit, aki az orvosok szerint a vége felé már 4,5 kilót nyomott…
Megérezte, hogy kisfia lesz
A ValóVilág egykori szereplője két nembejelentő bulit is tartott, miután kiderült, hogy kisfiút vagy kislányt hord-e a szíve alatt. Egyet a családnak, egyet a barátoknak. Seherezádé előtte úgy tippelt, kisfia lesz. Míg férje, Norbert kislányra számított. A pár elárulta: ha kislányuk született volna, az Emily nevet kapta volna.
Nehéz szülés volt
Seherezádénak a szülés sem volt fáklyás menet. Mint közösségi oldalán írta, gyermeke embertelen húsz óra után jött világra. Azonban rengeteget jelentett neki, hogy férje nem hagyta magára, végig mellette volt. „Végig ott voltál velem, fogtad a kezem. Együtt sírtunk majd nevettünk.
Eddig is tudtam, hogy csodálatos férjet választottam, de ez a közös élmény mindent felülmúlt.
Nem tudom, hogy nélküled sikerült volna-e végigcsinálnom ezt az embertelen 20 órát” – hálálkodott a férjének a VV-szereplő.
Kifestette a babaszobát
Seherázédé a minap a követőinek is megmutatta a kisfiát, aki most minden figyelmét leköti. Nem csoda, ezek a napok arról szólnak, hogy anya és gyermeke összeszokjanak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A ValóVilág egykori szereplője nagyon készült a kisfia érkezésére. A babaszobát ő maga festette ki kékre. Sőt, még egy festményt is készített a babának. „Egy bökkenő volt, világéletemben extra ügyetlen voltam, és béndzsó. A férjem is mindig azt mondta, amikor éppen összetörtem valamit, hogy komoly problémák vannak a finom motorikus mozgásommal. Mamika mindig csak szélvész kisasszonynak hívott” – jegyezte meg viccesen a kismama.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mivel foglalkozik?
Seherezádé a ValóVilág után lemezlovasként és testépítőként tevékenykedett. Idővel pedig táplálkozási tanácsadóként kezdett dolgozni.
Kiemelt kép: RTL




