Nyári Dia divatról, öltözködésről mesélt a Ruhastory című YouTube-műsorban. Az is szóba került, hogy az egyik kedvenc kék ruhájában egyszer vécés néninek nézték őt a német turisták….
Egy kávéház mosdójában hitték vécés néninek
Érthető, hogy a színésznő azóta nem szívesen viseli azt a darabot. „Ezt a ruhámat nagyon szerettem, de nem volt rajtam egyébként már két nyár óta. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon sok nyári ruhám van – kezdte Nyári Dia. – Szerintem ez egy tök jó ruha, és arra határozottan emlékszem, hogy egyszer, amikor az Anna kávéházban voltunk a Váci utcában, egy fehér tornacipővel volt rajtam. Jöttek le a mosdóba a német turisták, és kérdezték, hogy kell-e fizetni a vécéért… Mert én közben pont lögyböltem le a mosdókagylót, mert utálom, ha bárhol hajszál van.”

Majd így folytatta: „És akkor így mondtam, hogy ’nem, tessék csak menni!’, mire ők, hogy köszönik szépen, de azért raktak le nekem aprót. Akkor esett le…
Kérdeztem édesanyámat, hogy úgy nézek ki, mint egy vécés néni?! Mire azt mondta, hogy szerinte határozottan nem.
De ha közben ránézek erre a ruhára, valamiért meg értem…”
Nyári Dia: Ezért hord oversize ruhákat
A műsorban az is elhangzott, hogy Nyári Dia azért is hord annyi oversize holmit, mert bár az évekkel ezelőtti nagyobb fogyása óta sikerül tartania a súlyát, fejben még mindig nagyobbnak látja magát. Illetve mert alapjáraton is egy fiúsabb csajnak tartja magát, emiatt sokkal jobban szereti a lezser darabokat.
Kiemelt kép és fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu; RTL




