Napi friss

Kulcsár Edina így edz négy gyerekkel a Sztárboxra

A 34 éves influenszer éjt nappallá téve edz élete első összecsapására.

Szeptember 7-én veszi kezdetét a Sztárbox legújabb évada, amelyben többek között Kulcsár Edina is ringbe száll a bajnoki övért. A négygyermekes édesanya most úgy döntött, felkészüléséről beszámol a követőinek.

Mindent elmesél

Fizetős csatornáján  részletesen ír arról, hogy halad az edzésekkel. „Olyan rég írtam hosszasan, éppen ezért most egy 20 napos blogsorozatot indítok, ugyanis már csak 20 nap van hátra a bokszmeccsemig. Szeretném megosztani veletek az utamat a mérkőzésig. Bízom benne, hogy általa betekintést nyertek a mindennapjaimba, láthatjátok a küzdelmeket, a nehézségeket, és azt, hogy mit jelent anyaként, feleségként és dolgozó nőként egyszerre helytállni” − írta az Instagram-oldalán.

Az egykori szépségkirálynő úgy véli, nagycsaládos szülőként talán neki van a legnehezebb dolga a versenyzők közül, hisz a felkészülését négy gyermeke nevelésével, a háztartásvezetéssel és a munkával is össze kellett egyeztetnie. Ráadásul az sem könnyítette meg a dolgát, hogy férje, G.w.M is nagy erőkkel készül az RTL ökölvívó-gálaműsorára.

Próbaedzésen tesztelte magát

„Amikor először beléptem a terembe, pontosan tudtam, hogy valami teljesen új vár rám. Nem volt idegen számomra a sport, hiszen mindig is része volt az életemnek, de a boksz világa teljesen más, mint bármi, amit korábban kipróbáltam − írta a blogbejegyzésében Edina, majd azt is megosztotta, hogy milyen élményekkel gazdagodott élete első boksz edzésén. – Az elején igazából még azt sem tudtam, hogy pontosan mi hogy fog történni. Hol kellene edzenem, ha egyáltalán elvállalom − hiszen ekkor még semmi sem volt biztos… Igazából először az volt számomra a fontos, hogy egy hozzáértő ember tegyen próbára. Nézze meg, hogy mennyire vagyok kompatibilis a boksszal!

Nem akartam úgy belevágni egy ilyen kemény kihívásba, hogy fogalmam sem volt, van-e hozzá érzékem.

Ezért az első alkalommal kifejezetten azt kértem, hogy mérjenek fel. Úgy indultam neki, hogy ha egyáltalán nincs meg hozzá a tehetségem, akkor inkább bele sem vágok” − vallotta be Edina, aki végül már a legelső tréning alkalmával ráérzett a mozgásra, és a dicséretek után úgy döntött, belevág a versenybe.

Kulcsár Edina először Laky Zsuzsival néz farkasszemet (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

Már nem csak róla szól

„Persze az első edzés után így is azt éreztem, hogy ’biztos kell ez nekem?’ A boksz ugyanis teljesen más szint. Itt egyszerre kell erő, gyorsaság, koncentráció és állóképesség. Olyan, mintha minden porcikámat próbára tették volna. De közben ott volt bennem egy furcsa lelkesedés is, mert én nagy rajongója vagyok azoknak a dolgoknak, amiket nem adnak könnyen.

Az első kesztyűfelvétel pillanata különösen emlékezetes maradt. Ahogy felhúztam, olyan volt, mintha nemcsak egy sporteszközt vennék fel, hanem egy új felelősséget is.

Onnantól kezdve nemcsak rólam szólt az egész, hanem arról is, hogy megmutassam: egy anyuka, egy feleség, egy dolgozó nő is képes normálisan felkészülni, hogy emelt fővel tudjon a ringbe menni” − taglalja Edina és úgy érzi már a felkészüléssel is sokat nyert.

„Tudtam, hogy ez egy hosszú és küzdelmes út lesz.

De már az első pillanattól kezdve éreztem: ha végigcsinálom, akkor ez lehet az egyik legnagyobb győzelmem, amit valaha elértem önmagamért. Ez egy újabb mérföldkő lehet az életemben!”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!