Lilut a tévében mindig nagyon elegánsan látni: blúzban, szoknyában, kosztümben. Nem csoda, a Cápák között című üzleti műsor háziasszonyaként furcsa is lenne, ha másképp öltöztetnék.
A tévés a közösségi oldalán szereti a hétköznapi arcát, civil hétköznapjait megmutatni. Lilu Instagram-oldalán főként laza, vagány viseletét láthatják a követői.
Lilu fürdőruhában
Persze olykor fürdőruhás képet is posztol, de az rendkívül ritka, hogy ennyire „kitárulkozik”. Pedig akár mindennap megtehetné, hiszen szemmel láthatóan bomba formában van.
A műsorvezető és családja – férje, valamint két fia – jelenleg bakancslistás álmukat valósítják meg: Portugáliában nyaralnak, ahol a főváros, Lisszabon után az Atlanti-óceán partját vették célba. Ott készült Liluról a fürdőruhás fotó, amit nem győztek dicsérni a követői.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Sok tengerparton jártam, de ez toplistás. Puha homok, isteni a víz, jó kis hullámok. Itt bármeddig ellennénk…” – írta a fotóhoz Lilu.
Nem könnyű a programszervezés
A műsorvezető saját bevallása szerint ezer éve vágyott már Portugáliába. „Mondjuk, azt nem nem tudtuk, hogy babakocsival olyan, mintha az Everest alaptáborba mennénk, csak ez még macskaköves is” – jegyezte meg viccesen Lisszabonból, ami híres meredek sétálóutcáiról.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
De nem csak a terepviszonyok teszik próbára a kétgyermekes édesanyát. Különböző életkorú fiai is másra vágynak már egy nyaraláson. „A két fiú között 10 év a különbség. Dávid a városban csavarogna, múzeumba menne, kipróbálna izgalmas éttermeket, vásárolna. Félix nyilván gyerekprogramokon érzi a legjobban magát…
Nem könnyű összefésülni, hogy mindenkinek jó legyen. De valahogy a végére mindig összeáll.
És persze néha feszkós, fárasztó, de sokat tanulunk egymástól, egymásról ezeken az utakon. De kipihenten még soha nem értünk haza” – tette hozzá nevetve Lilu.
Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu




