Napi friss

60 éves lett a legnépszerűbb magyar gyereksztár

Kovács Krisztián a 70-es évek legsikeresebb gyerekszínészének számított. Ma Ausztriában él, és élvezi, hogy nem irányul már rá reflektorfény.

A Keménykalap és krumpliorr, a Hahó, Öcsi!, Az öreg bánya titka és más sikerfilmek főszereplője, Kovács Krisztián 60 éves lett. Évtizedek óta hátat fordított a filmezésnek, és visszavonult.

Lezárta ezt a fejezetet

Most viszont egyik volt szereplőtársa, barátja, Jelisztratov Szergej segítségével a Blikk szóra bírta. „Kerülöm a nyilvánosságot, szinte soha nem nyilatkozom, mert egyszerűen lezártam az életemnek azt a részét, amelyet gyerekként filmezve átélhettem.

Ausztriában élek, egészen pontosan Tirolban, egy Oetz nevű faluban, ahol egy kisebb motelt, vendégházat üzemeltetek.

A motorosok kedvelt pihenőhelye ez, amire büszke vagyok. De sajnos ez a nyár nem sikerült túl jól, itt negyven napon át esett az eső, így jóval kevesebb vendégem jött. Egyébként jól vagyok, és mindenek előtt: átlagemberként élek” – nyilatkozta az egykori gyerekszínész, Kovács Krisztián.

Soha nem színészkedett

Bármilyen meglepő, Krisztián, mint azt korábban nyilatkozta is, kinőtt a filmezésből. „Lehet, hogy meglepő lesz, amit mondok, de engem soha nem érdekelt a filmezés. De ha valaki négyéves korától ezt csinálja, akkor ez a természetes számára.

Csak egy gyerek voltam, aki a kamerák előtt állt, és nem színész. A színész az, aki bele tud bújni más karakterekbe. Én csak magamat adtam.

Aztán egyszerűen meguntam az egészet. Én amióta az eszemet tudtam, csak filmeztem. A gyerekek kinőnek a gyerekkorból, maguk mögött hagyják. Én ugyanígy hagytam magam mögött a filmezést…”

Így kezdődött

Kovács Krisztián három és fél évesen került a kamera közelébe, A varázsló című filmben debütált. Szokatlan módon történt a kiválasztása. Keresztapja olvasott egy hirdetést, hogy 4-5 éves gyerekszereplőket keresnek. Mivel Krisztián vagány kisfiú volt, szólt az anyukájának, hogy vigyék el, hátha lesz valami belőle. A kis srác a sor elejére fúrta magát, és a rendező ölébe ült, hogy az övé legyen a főszerep.

Kiemelt kép: Morvay Pálma/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!