Napi friss

Tallós Rita elhagyni kényszerült az otthonát

Nemcsak egy kihívás, egy verseny volt számukra a TV2 utazós kalandrealityje, hanem egy lehetőség is arra, hogy bebizonyítsák: kapcsolatuk ma már minden próbatételt kibír.

Tallós Rita és lánya, Barbinek Paula igazán őszintén beszélnek a kapcsolatukról a Best magazinnak, a színésznő pedig azt is elmondja, hogyan él férje elvesztése óta.

A lányát visszakapta, tavaly májusban mégis magára maradt. Hosszan tartó betegség után elvesztette férjét. A színésznő és az egykori sportoló 15 évig voltak lelki társak.

„A férjem halála után nem tudtam tovább a közös otthonunkban maradni, szerettem volna magam mögött hagyni a múltat. Szentendrén kezdtem el építkezni. Próbálom lekötni az energiáimat, de nem könnyű, mert soha életemben nem voltam egyedül.

Persze ott a családom, a kutyám és a macskám, akik rengeteg szeretetet adnak, de egy társ azért hiányzik az életemből. Nem szeretnék macskás néni lenni.

Rendezem a Liliom Produkció új darabját Meztelen igazság címmel, amelynek november elején lesz a bemutatója a RAM-ban. Utána pedig remélhetőleg költözöm az új otthonomba, és a karácsonyt már ott tölthetem. Lehet, hogy nem egyedül, mert ki tudja, mit, kit hoz a jövő…”

A teljes cikket elolvashatja a legfrissebb Best magazinban!

Fotó: RTL

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!