Varga Viktor háza hűen tükrözi az énekes megosztó, bohókás személyiségét. A 37 éves előadó otthona ugyanis olyan, akár egy elvarázsolt sámánlak. Elhullott szamár csontváza díszíti a kertjét, törpecápa úszkál a tavában, de még egy robbanószerkezet és egy csirkekeltető is helyet kapott a vadregényes kuckójában
„Egy fillérem sem volt”
Korábban mindennap kibiciklizett Budakalászra, hogy megmártózhasson a Lupa-tóban, és arról ábrándozott, hogy itt szeretne élni. Végül tíz év vágyakozás után teljesült az álma, és lehetősége nyílt megvásárolni a Duna árterében lévő telket.
„Egy fillérem sem volt, de egy barátom kölcsönadott pont annyit, amire szükségem volt. Azóta persze már visszafizettem neki az adósságomat, és szépen lassan, apránként elkezdem felépíteni az otthonomat, ami az elmém kiterjedése.
Akit a házamba beengedek, olyan, mintha az agyamba nyerne betekintést
– meséli a Story magazinnak Varga Viktor, majd körbevezeti munkatársunkat a mesebeli kunyhójában. – Csodálatos látkép nyílik a Pilisre, rókák és őzek szaladgálnak körülöttem. Ez az én televízióm. Más adót nem nézek, csak a természetet. Korábban azt hittem, sosem fogok lehorgonyozni, egész életemben vándorolni fogok. Aztán mégis megtaláltam a helyemet a világban. Ez az én menedékem.”
Elfújta a szél a tetőt
Az immár öt éve épülő fészek olyan, akár egy játszóház. A kétszintes téglaépület mellett egy cölöpön álló jurta is helyet kapott az erdőszéli birtokon, utóbbit pedig mindössze öt óra alatt építette meg egy mongol család.
„A ház egy részét viszont édesapámmal, barátaimmal közösen eszkábáltuk össze.
A Youtube-on néztük meg, hogyan kell házat építeni, és a videó alapján neki is láttunk a munkának. Persze nem minden sikerült elsőre. Többször nekifogtunk, és újraépítettük. A tetőt például már egyszer levitte a szél és átrepítette a szomszédba, mert nem volt elég pénzem és energiám befejezni.
Másodjára inkább már profi szakemberekre bíztam a dolgot, ők segítettek a tervezésben, kivitelezésben. Azóta van fedél a fejem felett – vallja be nevetve Viktor.
Noha tető valóban fedi a házat, ablaka viszont nem mindenütt van az épületnek. – Egy-két nyílászáró rosszul lett beépítve, úgyhogy kiszedtük az ablakokat, így most ha esik, ha fúj, a természettel együtt lélegzem. De ez nem jelent problémát. Sőt! Annyira hozzászoktam a friss levegőhöz, a vadregényes élethez, hogy kifejezetten megszerettem ezt az életformát. Izgalmas – taglalja az énekes, akinek otthona valóban nem mindennapi.
– A ház homlokzatára például falmászó fogásokat és kötélkiállásokat szeretnék építeni, a fákat össze fogom kötni hegymászókötelekkel, pihenőhálókkal, és kúszva-mászva fogok közlekedni az épületen. Mint egy pók.”
Parasztlánnyal élne
Viktor otthonának tehát csak a képzelet szab határt. Márpedig ötlete bőven akad az énekesnek. De vajon kivel osztja meg a nem mindennapi életterét?
„Nem igazán szoktam együtt élni senkivel. Cinthya (Cinthya Dictator, Viktor korábbi párja, Molnár Tamás jelenlegi felesége – a szerk.) volt az utolsó, akivel együtt laktam. Utána valahogy megállt ez a történet.
Komfortosabbnak találom az egyedül élést. Zavar, ha valakinek itt vannak a házamban a ruhái, személyes holmijai. Ez az én kis privát világom, ahol bár nagyon szívesen fogadok vendégeket, hölgyeket, de összeköltözni már csak akkor szeretnék valakivel, ha komolyabban elköteleződöm, és családalapítás előtt állunk. Egyébként sem egyszerű velem együtt élni.
Ráadásul a környezet sem mindig a legkomfortosabb. Számomra persze az, de a legtöbb hölgynek csak ideig-óráig izgalmas ez az életforma. Eleinte ugyan mindenkinek nagyon tetszik, hogy olyan, mintha egy hadvezér sátrában ébrednének, majd amikor bejön a hideg, netán nincs víz, az már kevésbé kényelmes. Hosszú távon ezt csak egy parasztlány tudná elviselni, de nem panaszkodom. Elvagyok!” – zárja sejtelmesen Viktor.
Kattintson a galériára és nézze meg Varga Viktor birodalmát:



Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




