Augusztus 31-én tűzik képernyőre az Ázsia Expressz legújabb, 6. évadát, amelyben nyolc sztárpár küzd meg a győzelemért Malajzia és Indonézia vadregényes tájain. Köztük Tallós Rita is versenybe száll, aki lányával, Barbinek Paulával hódítja meg Ázsiát.

Tallós Rita balesetet szenvedett
A 64 éves színésznő fiatalokat meghazudtoló energiával vetette bele magát a rá váró feladatokba, a műsor történetének eddigi legidősebb női versenyzőjét pedig még az sem tántorította el a kihívásoktól, hogy a TV2 kalandrealityjének forgatása előtt csúnya balesetet szenvedett.
„Nagyon sokszor még saját magamat is megleptem a teljesítményemmel. Olyan adrenalin dolgozott bennem, hogy azt éreztem, nincs számomra lehetetlen. Legyen szó fizikai vagy mentális megpróbáltatásról. Úgy éreztem, akár a vízen is képes lennék járni.
Szerettem volna jó példával járni a kortársaim előtt, és megmutatni, hogy hatvan felett sincs lehetetlen.
Annak idején a daganatos betegségemhez is így álltam. A végsőkig harcoltam, és mindig is nyíltan vállaltam a küzdelmemet. Ahogy a koromat sem tagadtam soha. Száz százalékot próbáltam kipréselni magamból, noha némi hátrányból indultam. És nem csak a korom miatt” – mondja a story.hu-nak Tallós Rita.
Elárulta, a forgatást megelőző hónapokban ugyanis balesetet szenvedett, elesett egy parkolóban, és eltörte a jobb csuklóját. „Öt hétig volt gipszben a kezem, és a forgatás előtt öt nappal vették le a kötést rólam. Persze a csuklóm attól még nem volt a régi, nagyon gyenge volt a kezem, úgyhogy másfél kézzel, egy acélbetétes szorítókötéssel próbáltam helytállni a versenyben.”
Kiemelt kép: TV2




