Címlapsztori

Vitray Tamás az orvosa szerint maximum 65 éves

A legendás tévés, Vitray Tamás anyakönyvi kivonata szerint 92 éves. Felesége azonban megfiatalítja.

Vitray Tamás és felesége, Vitray-Ivens Éva több mint egy éve hivatalosan is összekötötték az életüket, és minden szabad percüket együtt töltik. Van mit pótolniuk. Néha úgy érzik, kár volt nem korábban találkozniuk, ilyenkor aztán mindjárt eszükbe ötlik, jobb örülni a jelennek, mintsem a múlton bánkódni. Ennek így kellett lenni.

Vitray Tamás orvosa szerint 60-65 éves

„Többször voltam nős – mesélte a Storynak Vitray Tamás –, de amikor utoljára elváltam, azt mondtam magamnak, ez többet nem fordul elő. Soha többé nem nősülök meg.

Nem hittem volna, hogy érezhetek még nő iránt úgy, mint ahogy Éva iránt érzek.

Persze hogy más ez a szerelem, mint fiatalkorban. Amikor az embernek nincs még előélete, nincs mihez viszonyítani egy új találkozást. Azt hiszem, most tudtam meg igazán, hogy milyen feltétel nélkül szeretni és hasonlóképpen viszonzást is kapni. Éva megfiatalított. Éppen a mi- nap mondta a főorvos úr – lelettel a kezében –, ’a maga biológiai életkora legfeljebb 60-65 év.’ Éva alighanem ennek hatására mondta: ’Rendben, egyenlőre 3650 napra szerződtetem.’”

Így telnek a mindennapjaik

Vitray Tamás korán kel, tornázik, gyalogol a futógépen, ezalatt Éva elkészíti a férje reggelijét, míg ő csak egy cappuccinót engedélyez magának. „Ha hiszik, ha nem, reggel ilyenkor hosszan beszélgetünk, nem egyszer 11 óráig. Hacsak nincs forgatás vagy vágás. Mármint a forgatott filmek vágása. A napi feladatokat és a szükségeseket Éva intézi, ő a Csak ülök… Csakazértis! podcast gyártásvezetője. Néha színházba, operába, koncertre eljárunk, társaságba ritkábban. Jobb otthon kettesben. Itthon viszont filmeket nézünk. Jobbára angolul magyar felirattal.”

További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!