A story.hu is beszámolt róla, hogy Freddie Mercury-nek a legnagyobb titokban lánya született 1976-ban. Méghozzá az egyik jóbarátja feleségével folytatott futó kalandjából.
Mindez az ősszel megjelenő, Love, Freddie című kötetből derült ki, amit Lesley-Ann Jones rockéletrajzíró jegyez. A szerző egyik informátora pedig nem más, mint az eltitkolt lánygyermek. Róla mindössze annyit tudni, hogy 48 éves, családjával Európában él, és egészségügyi területen dolgozik.
Freddie Mercury lányának drámai közleménye
A könyvet már most számos kritika érte. Többek között Mercury egykori menyasszonya, Mary Austin is elítélően nyilatkozott róla, akivel a zenésznek élete végéig szoros volt a viszonya. Talán ez késztette arra Freddie Mercury eltitkolt lányát, hogy drámai hangvételű közleményt adjon ki.
„Nem akartam apámat az egész világgal megosztani. A halála után meg kellett tanulnom együtt élni az őt érő támadásokkal, a róla szóló hamis állításokkal és azzal az érzéssel, hogy apám most már mindenkié. Sírtam és gyászoltam apámat, míg a rajongók szerte a világon Freddie-t gyászolták. 15 évesen ez nem könnyű.
Nélküle kellett felnőnöm, minden meghatározó pillanatot és eseményt az ő támogatása nélkül kellett átélnem. 30 évig nélküle kellett építenem az életemet és a családomat. Elfogadnom, hogy ő nem lesz ott, hogy átélje velünk a boldog pillanatokat.
30 évig, miközben a világ többi része újraértelmezte Mercury életét, zenéjét és mindazt, ami ő volt, nekem arra volt szükségem, hogy az apám csak az enyém és a családomé legyen. Hogyan is beszélhettem volna erről korábban?”
Van, ami örökre titok marad
Freddie Mercury lánya a könyvet ért negatív kritikákra is reagált. „Mary Austin állítólagos reakciója teljesen letaglózott. Freddie életének igazságát 34 éven át eltorzították, kiforgatták és átírták, de ő nem mondott semmit – leszámítva a Bohém Rapszódia című filmről tett megjegyzését, amit ’művészi szabadságnak’ nevezett. Még nem olvasta el a könyvet, mégis ezt állítja. Nem értem, miért. Szeretném ezt egyértelművé tenni. Nemcsak őt akarom védeni, hanem magamat is.
Szeretném elmondani, hogy miután elolvastam a könyv első vázlatát, az író tiszteletben tartotta kérésemet, hogy távolítson el bizonyos részeket, amelyek olyan információkat tartalmaztak, amelyeket én árultam el neki, de később úgy döntöttem, hogy nem szeretném, ha azok megjelennének.
Soha nem élt vissza a helyzetemmel. Szeretném, ha a közönség tudná, hogy nem találhattam volna figyelmesebb, türelmesebb és gondoskodóbb írót, és hogy személyesen jóváhagytam a végleges, publikálásra kész verziót” – olvasható a Daily Mailen, amit a femcafé.hu szemlézett.
Kiemelt kép: Getty Images




