Napi friss

Cooky: A repülés miatt napokig távol lesz a családjától

Szeptembertől megváltoznak a mindennapjaik.

Cookyék ahova csak lehet, viszik magukkal a két fiukat, Kevint és Nátánt. Nemcsak azért, mert nincs bébiszitterük, és így rá vannak kényszerülve, hanem mert nem szívesen töltenek külön időt tőlük. „A legjobb, ami velünk történhetett, hogy lett két fiunk.

Mi négyen vagyunk egy egész, szeretünk együtt lenni, közösen programokra járni, utazni. Azért lettünk szülők, mert mindent együtt akarunk csinálni a gyerekeinkkel. Ez nem csak duma, ezt nem csak megjátsszuk. Egyszerűen így érezzük.

Tavaly voltunk Debivel a fiúk nélkül három napot Ibizán, és persze jó volt kettesben, de hiányoztak nekünk. És nem mondom, örülnék, ha a szerelmemmel elszökhetnénk tíz napra Dubajba, de annak még jobban, ha ezt családként tehetnénk meg! Erre viszont most nincs lehetőség. Húzós ez a nyár, én tele vagyok fellépéssel, kissé szét is vagyok esve. Debinek is sok a munkája, plusz ott vannak a táncpróbák. Augusztusban teszünk még egy rövid látogatást édesanyámnál Franciaországban, és ennyi volt a nyár…”

Nyáron kevesebbet dolgozik

Mindketten nagyon elfoglaltak, de nyáron próbálnak kevesebbet dolgozni. „Szerencsések vagyunk, hogy olyan munkánk van, amit szeretünk. A nyáron így is kevesebbet repülök – meg kellett kérnem a légitársaságot, ahol első tisztként dolgozom, legyenek rugalmasabbak a beosztásommal. Szeptembertől viszont újra sokat repülök, sőt lesz olyan, hogy napokig távol leszek. Akkor Debinek egyedül kell megoldania a fiúkat” – néz rá a párjára.

További részletek a legfrissebb Best magazinban!

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

Címkék:

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!