Lassan három évtizede, hogy a nagy kasszasikerré vált filmfranchise első darabját bemutatták, és most jött ki az egykori népszerű horrormozi folytatása immár a negyedik résszel.
A Tudom, mit tettél tavaly nyáron legújabb változatában visszatér két jól ismert főszereplő: Jennifer Love Hewitt újra Julie James bőrébe bújik, Freddie Prinze Jr. pedig Ray Bronsonként bukkan fel a filmvásznon. A cselekmény 27 évvel az egykori Tower Bay-i mészárlás után veszi fel a fonalat, amikor ismét megjelenik egy gyilkos.
Mint egy friss fuvallat
A ma már 46 éves színésznő annak idején tinisztárként lett híres, és alig volt 18 az első mozi bemutatásakor. Az új film Los Angeles-i premierjére egy gyöngyökkel díszített, homokóraalakját hangsúlyozó, fekete ruhában érkezett.

Ezután meglepő okból kapták fel az interneten: kommentelők százai dicsérték lelkesen a külsejét, és írták meg, mennyire jó érzés egy normális, hús-vér nőt látni a vörös szőnyegen, aki felvállalja a természetes vonalait. „Ó végre egy kis friss fuvallat Hollywoodban” – írta valaki. „De jó, hogy néha a reflektorfényben is látni egy igazi női testet a sok műnő között. Imádom!” – tette hozzá másik. „Egy kicsit kikerekedett, és remekül áll neki. Ma is szuperül néz ki” – dicsérte a következő.
Valóban, a háromgyerekes Jennifer nem esett áldozatául az utóbb évek hollywoodi trendjének. Láthatóan nem próbálja az új fogyókúrás csodaszerekkel mindenáron nádszállá soványítani magát, mint annyi híres nő a sztárvilágban Christina Aguilerától Demi Moore-ig.
Félt a reakcióktól
Pedig nemrég egy interjúban őszintén beszélt arról, hogy fiatal korában mennyire nehéz volt szembesülnie a külsejét érő állandó kritikákkal, amiknek a hírnév velejárójaként folyamatosan ki volt téve. „Mintha nagyító alatt vizsgálták volna minden porcikámat.
A nők alakját, testét érintő állandó megjegyzések különösen kegyetlenek, nekem például a melleim külön életet éltek. A nyaralásaim alatt lesifotósok üldöztek, és a bikinis képeimet címlapokon láttam viszont mindenféle szexista és megalázó szöveggel.
Én is csak visszatekintve, utólag értettem meg, mennyi kárt okozott ez az önképemben – mondta.
Ez mind a mai napig hatással van rá – annyira, hogy sokáig kifejezetten nyomasztotta a visszatérés gondolata a horrormozi folytatásában. – Folyton eszembe jutott, miket fognak majd mondani az emberek, hogy mennyire megöregedtem a fiatal kori énemhez képest. Ez volt az egyetlen dolog, ami szorongást okozott” – vallotta be. Azt aligha gondolta volna, hogy csupa pozitív visszajelzést kap majd a külsejére.
Négy éve szülte kisfiát
Ami a színésznő magánéletét illeti, csak harminc fölött talált rá az igazira, viszont ma már tizenkét éve boldog házasságban élnek színész kollégájával, a vele egyidős Brian Hallisayjel. Három gyerekük született: a lányuk, Autumn 12 éves lesz idén, a nagyobbik fiuk, Atticus most múlt tíz, míg a legkisebb, Aiden még csak most szeptemberben tölti be a négyet.
Jennifer Love Hewitt és a férje:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Úgyhogy Jennifer idejét főképp a gyereknevelés töltötte ki az utóbbi években, nem annyira a filmezés, bár játszik például a 911 LA című sorozatban. Ebben amúgy a való életbeli párja is szerepelt, Jennifer szériabeli karaktere, Maddie Buckley bántalmazó férjét alakította. A valóságban a férje a legfőbb támasza és a legnagyobb rajongója – részben neki köszönheti, hogy ma már sokkal több az önbizalma.
Nem ő az egyetlen
A vékonyság divatjának újbóli fellángolásával a testkép-pozitivitás mintha háttérbe szorult volna. De azért Hollywoodban is akadnak még mások, akik fontosnak tartják, hogy ne rendeljünk mindent alá a tökéletes külső utáni hajszának. Az 57 éves színésznő, Ashley Judd például ezzel a szöveggel osztotta meg friss fürdőruhás fotóját: „Helló, Ashley vagyok, és a nem-érdekel-klub tagja.”
Kiemelt kép és fotó: Getty Images




