Básti Juli ritkán enged bepillantást a színpadon kívüli életébe, ám a születésnapja alkalmából most megtette. Ráadásul nem is akármilyen fotót tett közzé a Facebook-oldalán! Unokájával, a mindössze nyolc hónapos Noammal látható a képen. A fotóhoz pedig azt írta: „Idén már vele ünnepelhettük a születésnapomat.”
A tündéri kép a színésznő családjának Balaton-felvidéki nyaralójában készült. Básti Juliék ebbe a festői környezetbe vonulnak vissza a nyáron pihenni, töltődni, hiszen ilyenkor a színházak zárva vannak.
Básti Juli nagyon várta az unokáját
Básti Juli hosszú évek óta vágyott már unokára. „Mi, nők úgy vagyunk kódolva, hogy várjuk a következő generációt, az unokát, hiszen gondoskodásra születtünk. Várunk, várunk türelmesen, és reméljük, minél hamarabb eljön ez a nap. Én remélem, tényleg minél hamarabb eljön valamelyik fiamnál” – nyilatkozta korábban a színésznő.
Tavaly pedig valóra vált az álma, amikor megtudta: fia, Puskás Samu és Martinovics Dorina első közös gyermeküket várják. A kis Noam tavaly december elején látta meg a napvilágot. „Ő volt az egyetlen dús, szőke hajú újszülött a klinikán, úgyhogy két nap és két éjjel az egész szülészeti szárnyban mindenki a csodájára járt. Bátran kijelenthetjük, hogy Noam angyali kisfiú. Ha hiszünk a karácsonyi csodákban, hát az ő születése az volt: előkarácsonyi csoda” – mesélte Puskás Samu egy interjúban kisfia születése után.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




