Napi friss

Keresztes Ildikó színpadon sírta el magát elhunyt édesanyja miatt

Minden pillanatban feltör a gyász Keresztes Ildikóban. Az énekesnő alig pár hete veszítette el 85 éves édesanyját.

Keresztes Ildikó csupán néhány hete veszítette el édesanyját. Mindig is nagyon szoros kapcsolata volt anyának és lányának. Ám utolsói éveiben az énekesnő úgy döntött, édesanyjának egy otthonban lesz a legjobb helye. Ugyanis egyre súlyosabbá vált a demenciája, és hiába minden erőfeszítés, Ildikó úgy érezte, nem tud róla már megfelelően gondoskodni.

„A család élete legjobb döntését hozta meg. Ugyanis anyu együtt él a rokkantnyugdíjas húgával, akit elhozott Erdélyből. Nagyon sok probléma volt. Ez a demencia dolog öt éve elindult, de három éve kezdett eléggé durva lenni. Nem akartam megvárni azt a pontot, amikor már önveszélyesek, vagy bármi olyan történik” – árulta el korábban Keresztes Ildikó, hozzátéve, hogy nagyon aggódott szeretteiért, hiszen nem lehetett már a boltba sem elengedni őket.

Június 21-én aztán egy fekete, gyertyát ábrázoló fotóra cserélte le a profilképét a közösségi oldalán, mire sorra érkeztek az együttérző kommentek. Bár nem írt hozzá semmit, a barátok, ismerősök üzenetei révén kiderült, édesanyja elhunyt.

„Anya és Fecó is itt volt”

Ildikó a 61. születésnapján lépett fel egy Balázs Fecó-emlékkoncerten, amiről megható posztot tett közzé. Virágcsokrokkal köszöntötték őt a szervezők, és a közönséggel együtt énekelték el neki a boldog születésnapot című dalt – szúrta ki a Bors. Az énekesnő annyira sírt, hogy szóhoz sem jutott a meghatódottságtól.

„A szívem tele szeretettel. Köszönöm, hogy vagytok nekem. Éreztem, hogy Anya és Fecó is velünk volt”

– írta a videóhoz Keresztes Ildikó.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ildikó Keresztes (@keresztesildiko_official) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!