Nem maradnak a rajongók Szoboszlai Dominik kislánya nélkül. Amint arról a story.hu is beszámolt, a kislány egy hete egy londoni magánkórházban született meg. Igaz, a szülők még nem árulták el a kisbaba nevét, de azért nem hagyták friss fotók nélkül a rajongókat.
Mint a Blikk kiszúrta, a sztárfocista felesége, Buzsik Borka Liverpool-mezbe öltöztette a kislányt, és így pózolt a kamerának.
A 24 óráig elérhető Instagram-sztorit itt lehet megnézni még pár óráig.
Már családjáért is küzd
A fotókat Borka abból az alkalomból készítette, hogy együtt szurkoljanak a Crystal Palace–Liverpool angol Szuperkupa-meccsen a büszke apukának, aki már nem csak magáért bizonyít.
„Életem legkülönlegesebb pillanata volt, amikor először a karomban tarthattam a kislányunkat, egyetlen győzelem vagy aranyérem sem hasonlítható a gyermekem születéséhez. Az a pillanat örökre velem marad, és az is biztos, hogy mostantól sok minden megváltozik az életünkben.
Apának lenni egyfelől hatalmas felelősség, másfelől az egyik legszebb ajándék. Nyilván bele kell még szoknom ebbe a szerepbe, vélhetően lesznek majd nehezebb éjszakáink, de biztos vagyok benne, hogy az apaság minden percét élvezni fogom. A feleségem végig hősiesen helytállt, minden elismerésem az övé. Most már nemcsak magamért, hanem értük is küzdök a pályán.”
– mondta nemrég a focista a story.hu-nak.
Nem is múlt rajtuk a siker, hiszen Szoboszlai hozta a tőle elvárhatót a vasárnapi meccsen. A 11-es párbajig jutó mérkőzésen Szoboszlai magabiztosan betalált, ám ez csapattársainak nem sikerült. A Liverpool vesztett, Szoboszlaiék mégis szerencsét hoztak a csapatnak. Talán legközelebb sikerül is nyert meccset hozniuk.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




