Az Operettszínház egyik legnépszerűbb színésze, Sándor Péter számára fontos, hogy hisz a színházban. Épp ezért egyáltalán nem vállal olyan munkát tévéműsorokban, amik nem a szakmáját szolgálják.
„De szívesen mentem elénekelni a Fényév távolságot a Csináljuk a fesztivált!-ba. Ám amikor már főzőműsorba hívtak, meg lótrágyát lapátolni a tanyára, tudtam, hogy nemet kell mondanom.
Vannak olyan kollégáim, akik ugye elmennek például bokszolni. Én el nem tudom képzelni Latinovits Zoltánról, Őze Lajosról vagy Ruttkai Éváról, hogy a kamerák előtt püfölik egymást. Ezt jó látni bármelyik művésztől?
Lehet ezt sportként felfogni, viszont nem tud az lenni, mert többnyire nem ismerik ennek a technikáját. Mint bármilyen sporthoz, ehhez is évtizedes gyakorlat kell. Ha meglátsz egy profi bokszmérkőzést, akkor általában látod, hogy mindenki az agyánál van, és mindent technikából old meg. Ebbe a műsorba pedig belenéztem, és azt láttam, hogy olykor értelmetlenül súlyos sérüléseket tudnak okozni egymásnak a versenyzők” – fogalmazott a Story Rejtvény különszámának adott interjújában Sándor Péter.
Jól fizet a Sztárbox…
A tévéműsorok általában jobban fizetnek, mint a színházi előadások. „A pénz nem bűn, tök jó, hogy dolgokat meg lehet belőle teremteni. Én se lököm el magamtól, viszont kell, hogy az embernek egészséges viszonya legyen az anyagi javakkal. Szerintem ez minden embernek feladata a mai világban” – vélekedett a színész.
Kamarás Iván reagált a beszólásra
Érdekes egybeesés, hogy az idei Sztárboxban szereplő Kamarás Ivánnak egy kommentelő pont azt rótta fel: Latinovits Zoltán és Gábor Miklós biztosan nem szálltak volna ringbe egy tévéműsor kedvéért. „Én személyesen egyiküket sem ismertem, de gondolom, az az úr sem, aki ezt írta nekem.
Én pedig elvállaltam! Miért? Például azért, hogy felhívjam a figyelmet a sportolás fontosságára, mert az a mentális egészségnek is igencsak jót tesz…”
– fogalmazott Kamarás Iván a posztjában, amit így zárt: „Nem lehetne csak egy napig nem ítélkezni, gyűlölködni, kritizálni, kirekeszteni, valami/valaki ellen menni?! Csak egy napig legalább! Legyen ez a nap szeptember 14. Én ezért a célért fogok bunyózni aznap a Sztárboxban, köszönöm, ha velem tartotok!” – üzente nemrég Kamarás Iván a közösségi oldalán.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




