Napi friss

Schóbert Lara visszaszólt az őt veréssel fenyegető énekesnőnek

Dárdai Blanka „táncra hívta" Schóbert Larát, aki nem várt sokat a válasszal.

„A fejbeverésről gondoskodnék” – ezt írta Dárdai Blanka a héten az Instagram-oldalán, a címzett pedig nem más volt, mint Schóbert Lara. A fiatal énekesnő, bár az idei Sztárbox mezőnyében nem lesz ott, szeretne megvívni Schobert Norbi és Rubint Réka lányával, aki tavaly győztesként távozott az RTL nagy sikerű műsorából.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

BRENKA (@dardaiblanka) által megosztott bejegyzés

Schóbert Lara visszaszólt Dárdai Blankának

Schóbert Larát kereste a story.hu a napokban: kommentálja Blanka sorait. Ám akkor azt mondta, ezt szeretné a saját közösségi oldalán megtenni. A minap azonban beváltotta ígéretet, és megüzente az énekesnőnek, hogy készen áll az összecsapásra. „Tavaly az volt az álmom, hogy kiütéssel hozzam el a bajnoki övemet, de ebben a formában nem sikerült. Dárdai Blanka, köszönöm a ‘táncfelhívásod’, idén ezt az álmom Veled valóra váltom.

Azt nem ígérhetem, hogy aranyat fogsz látni, de csillagokat egészen biztos”

– írta csípősen Lara, majd sorait tisztelettudóan zárta: Nagyon örülök, hogy Te is megszeretted ezt a sportágat, remélem, nem fogom elvenni tőle a kedved. Sok sikert a felkészüléshez!”

Schóbert Lara a Sztárboxban: a győzelem pillanata (Fotó: RTL)

Bejött neki a boksz

A Schobert családtól nem áll messze a sport szeretete. Lara maga is fitneszedző, akárcsak a szülei, de ő a tavalyi Sztárbox óta folyamatosan bokszol is. „A tavalyi évben elvállaltam életem egyik legnagyobb kihívását, a Sztárboxot. Hatalmas élményekben gazdagodtam, hiszen sikeresen elhoztam a női pehelysúly bajnoki övét. Ez a siker az edzőm, Dobi Zsolt és az Érdi Boxklub csapata nélkül nem sikerülhetett volna. Azóta is ennek a csodálatos sportnak a szerelmese vagyok, és napi szinten koptatom a kesztyűimet.”

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!