Éppen 12-13 együtt töltött év után ért véget Szinetár Dóra előző házassága Bereczki Zoltánnal. Harmadik férjével, Makranczi Zalánnal nagyjából ugyanennyi ideje van együtt. De míg az előző esetben ennyi idő elteltével már kihunyt a láng, ezúttal a kapcsolat megbonthatatlannak tűnik, és idén már a tizedik házassági évfordulójukat ünneplik. A polgári szertartásra ugyanis 2015 nyarának elején került sor, a templomi esküvőt pedig augusztus 8-án szűk körben tartották a Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplomban.
„Ahogy még soha előtte”
Az, hogy ez a házasság más lesz, mint a színésznő két korábbi frigye, talán már ebből is sejthető volt, hiszen ezúttal az egyház színe előtt is örök hűséget fogadott a férjének. Hat évvel később a színésznő erről így írt: „Ma hat éve mondtuk azt a Pálos rendi Sziklakápolnában a Jóisten színe előtt, ahogy még soha előtte, hogy bárhogy is lesz, mi együtt fogjuk leélni az életünket. Azóta történt nagyon sok jó, talán néha egy kis rossz is, de együtt az sem tűnt olyan vészesnek. És én 6 év után még sokkal erősebben érzem és tudom, hogy a mi szövetségünk megdönthetetlen. Kérem a Jóistent, adjon nekünk még nagyon sokszor hat évet együtt ebben a csodálatos szerelemben. Isten éltessen, Kedvesem!”
Az esküvő után a rossz nyelvek rögtön azt kezdték mondani: ez a kapcsolat is zátonyra fut majd. Ők azonban nem törődtek a károgókkal. Tavaly így vallott erről a feleség: „Ma 12 éve tudjuk, hogy szeretjük egymást. Elképesztően kalandos és színes 12 év volt. Sokan az elején egy fabatkát sem adtak volna azért, hogy lesz belőle valami. Azok lassan beláthatják, hogy tévedtek – írta a közösségi oldalán. – Nem mintha fontos lenne, ki mit gondol, hiszen mi mindig tudtuk, hogy ez lesz az! Hogy ez Az! Mi úgyis tudjuk. Mi tudjuk azt is igazán, hogy mi minden történt velünk! Mert volt ebben a 12 évben rengeteg minden. És persze változott közben csomó dolog. Bennünk, körülöttünk. Az érzéseink is változnak. Az enyémek is. Az iránta érzett érzéseim is.” Egy párkapcsolatnak a közös változás, a közös fejlődés elengedhetetlen része. Úgy látszik, náluk ez is működik.
Kor kérdése is
Pedig nem volt könnyű dolguk. Zalánnak ugyanis eleve egy mozaikcsaládba kellett beilleszkednie. Dórának ugyanis két előző házasságából már volt egy fia és egy lánya, és Zalán is hozott a kapcsolatba egy kisfiút az előző házasságából. Ha pedig ez még nem lett volna elég, nem egy hétköznapi családba, hanem a Szinetár-dinasztiába kellett beilleszkednie az újdonsült férjnek. „Az nehéz egy férfiember számára, hogy egyszer csak ő a Szinetár család része lesz. És ezzel nem tudok mit csinálni. Nagyon sok ember szemében mi a Szinetár família vagyunk, akkor is, ha mi tulajdonképpen a Makranczi család vagyunk, hiszen nálunk Zalán a családfő – magyarázta az Adom a napom! című műsorban a színésznő. – De elszólások vannak, és Zalán ezt nem bánja. Ez azért kor kérdése is, mert mire mi összekerültünk, már ott tartott az életében, hogy önmaga volt. Nem fél attól, hogy bárki azt gondolja, hogy ettől lett valaki.” Zalán tehát kiválóan beilleszkedett, és a saját helyét is megtalálta. 2017-ben pedig megérkezett a közös gyermekük, Benjámin is.

A munkában is együtt
Ráadásul nemcsak a családi élet, hanem a közös munka is jól működik közöttük. Korábban a Bereczki–Szinetár házaspárt úgy emlegették, mint egykor a Záray–Vámosi párost, és tényleg teljesen összeforrt a szakmai életük: mindketten az Operettszínház művészei voltak, és az országot is közös műsorral járták. Zalánnal ennél sokkal elkülönültebben jelennek meg művészként, nagyobb teret engednek a másiknak szakmai értelemben, de mégis kiválóan kiegészítik egymást a színpadon is. Erről bárki meggyőződhet, aki megnézi őket a Dunakanyar című előadásban, amit még idén nyáron is játszanak a Szentendrei Teátrumban.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




