Napi friss

Különleges égi jeleket kapott az esküvőn Szandi

Még a gyűrűket is otthon hagyták...

Szandi számára a nyár mindig is kiemelt jelentőséggel bírt – nemcsak a balatoni emlékek és születésnapjai miatt, hanem azért is, mert ekkor mondta ki a boldogító igent élete szerelmének, Bogdán Csabának. Most, a Duna Hogy volt?! – Nyári emlékek című műsorában nosztalgiázva elevenítette fel a sorsfordító napot, amelyen különös, égi jelek kísérték őket.

Otthon maradtak a gyűrűk

A kétszeres eMeRTon-díjas Pintácsi Szandi elárulta, az esküvőjük reggelén nem éppen idilli időjárás fogadta őket. „Aznap reggel ugyanis esett az eső, készülődés közben pedig az járt a fejemben, hogy ha a Jóisten így akarja, akkor ilyen esősen telik majd boldogságban a nap” – mesélte Szandi..

Ám ami ezután történt, az tényleg filmbe illő fordulat. Már úton voltak a polgári szertartásra, amikor rájöttek: a jegygyűrűket otthon felejtették! Azonnal visszafordultak. Egy ilyen baki sokaknak elrontaná a napját – Szandinak és Csabának azonban különleges jelentéssel bírt. „Mikor végül megérkeztünk a helyszínre, abban a pillanatban, hogy kiszálltam az autóból, kisütött a nap, és végig ragyogó égbolt kísért minket” – osztotta meg meghatottan.

Nemcsak a hirtelen jött napsütés tűnt égi áldásnak, hanem az elfelejtett gyűrűk is. „A gyűrűk otthonfelejtését is jó jelnek vettük, mivel a szülei esküvőjekor ugyanez történt, és boldog házasságban éltek” – tette hozzá Szandi, aki úgy hiszi, ezek a jelek nem voltak véletlenek.

5 fotó

Könnyfakasztó emlék

A család fontosságáról is szó esett: a menyasszonyt édesapja kísérte az oltár elé – annak ellenére, hogy akkor már nagyon beteg volt. „De az oltár elé még ő kísért” – emlékezett vissza elérzékenyülve az énekesnő, akinek szívében azóta is különleges helyet foglal el ez a pillanat.

Egyébként nemrég Szandi lánya, Blanka is férjhez ment. Arról azonban nincs hír, hogy a család harmadik generációjában is megismétlődött volna a gyűrűs incidens a titkos esküvőn.

Szandi és Csaba azóta is boldog házasságban élnek, idén nyáron már a 26. évfordulójukat ünnepelték. A nyár pedig nemcsak a múltidézésre alkalmas, hanem új közös élmények szerzésére is – a részletekről a Hogy volt?! nyári különkiadásában mesélt bővebben az énekesnő. A műsorban egyébként gyakran kerülnek elő érdekes témák, nemrég például Szandi egykori mentoráról, Fenyő Miklósról elevenítettek fel a stúdióban egy nem hétköznapi történetet.

Kiemelt kép és fotók: MTVA, Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!