Napi friss

Egy ápolónővel bővül a brit királyi család

Anna hercegnő fia eljegyzett egy elvált, egygyerekes anyát.

Őfelsége, III. Károly király 47 éves unokaöccse, Anna hercegnő fia egyévnyi randevúzás után bejelentette az eljegyzését Harriet Sperling 45 éves ápolónővel. A hivatalos bejelentés vége így szól: „Mindkét családot közösen tájékoztatták a bejelentésről, és örömmel fogadták eljegyzésük csodálatos hírét. Őfelsége, a király és a királyné, valamint a walesi herceg és hercegné is értesült a bejelentésről.”

Peter Phillips 1977-ben jött világra Anna hercegnő és első férje elsőszülöttjeként. Ő volt a néhai II. Erzsébet királynő első unokája a nyolc közül. Egyszer már volt nős, a kanadai Autumn Kellyvel 2008-ban keltek egybe, két lányuk is született, Savannah és Isla. Szakításukat 2020-ban jelentették be, a válást pedig a következő év júniusában mondta ki a bíróság.

Harriet is volt már házas, volt férje fitneszedző, és van egy közös kislányuk. Sperling a Woman Alive online életmódmagazin újságírója is, és a lap szerint gyermekgyógyászati szakápolóként dolgozik a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál. Megemlítik, hogy „szenvedélyesen érdeklődik a csecsemők korai agyfejlődése és a gyermekek boldogulása iránt.”

A jegyespár Kamillával és Károly királlyal nyáron az Ascoti Derbyn is találkozott (Fotó: Getty Images)

A pár egyébként tavaly találkozott egy tollaslabdaversenyen. Azóta pedig,bár Peter nem dolgozó tagja a királyi családnak és rangja sincs, több királyi eseményen is mutatkozott a kedvesével.

Petes Phillipes a lányaival, balra Isla, jobbra Savannah (Fotó: Getty Images)

Például az Ascoti Derbyn, ahol az uralkodó meg is puszilta a nőt. Az esküvő hivatalos dátumát egyébként még nem tűzték ki.

Kiemelt kép: Getty Images

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!