Napi friss

Körözi a rendőrség a Quimby egykori dobosát: „Rosszul bánok a pénzzel”

A zenekar alapító tagja saját bevallása szerint addig költi a pénzt, amíg csak tudja.

A Quimby zenekar egyik alapító tagját és egykori dobosát, Medve Ákost keresi a rendőrség. Elfogatóparancs van érvényben ellene – szúrta ki a police-hu-n a Blikk.

A rendőrség honlapján közzétett hivatalos körözési nyilvántartásból kiderül, hogy a körözést a Balatonfüredi Rendőrkapitányság rendelte el. A Quimby egykori dobosát hamis magánokirat felhasználása miatt körözik.

Így került a Quimbybe

A dunaújvárosi származású Medve Ákos – becenevén Maci – a kilencvenes évek elején került be a zenekarba. Az akkori gitáros, Kiss Endre ajánlotta a zenészt. „Kiss Endi hívott a zenekarba. Tetszett a zenéjük, jó fejek voltak, így beszálltam. (…) Akkor még egy dunaújvárosi amatőr zenekar volt csak a Quimby. Nem sokat próbáltunk, mert mindenki tanult vagy dolgozott. De amikor összejöttünk, akkor maratoni próbákat nyomtunk. A srácok Pesten összegyakorolták a gitárokat és az éneket, amikor lejöttek próbára, akkor a dobbal összejátszottuk a számokat” – mesélte a duol.hu-nak még 2018-ban.

Személyes okok miatt távozott

A dobos azt is elárulta, volt idő, amikor azt akarták, hogy ő énekeljen a frontember, Kiss Tibor helyett. „Kiss Tibi nem akart énekelni, rá akart beszélni, hogy én énekeljek. De szerintem mindenkinek jobb így, hogy ő maradt a zenekar énekese.”

Végül 1996-ban távozott a Quimbyből személyes problémák miatt. „Volt akkoriban a zenekar körül egy ember, aki a baráti légkört erősen befolyásolta, így nem tudtam már örömmel zenélni. A mai napig jó kapcsolatban vagyunk a zenekar tagjaival – mondta Medve Ákos, aki már másnap megbánta, hogy kilépett. – Nem a sikerek és a pénz miatt, hanem a zene és a csapat miatt.”

Rosszul bánik a pénzzel

A dobos a zenekarból való kiválása után tetoválószalonokat kezdett üzemeltetni. Jól is ment a sora. „Jelenleg is ezzel foglalkozom, most három szalont viszek a Balatonon. Jól mennek, pénzben nincs hiány, de rendkívül rosszul bánok a pénzzel. Könnyen jön, könnyen megy. Szinte húzza a zsebemet, addig költöm, amíg van…”

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: Getty Images)

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!