Külföldi sztár

„Elterjedt rólam, hogy szexfüggő vagyok” – Exkluzív interjú Michael Douglasszel

A színészként és producerként is Oscar-díjas hollywoodi sztárral Szabó G. László beszélgetett Karlovy Vary fesztiválján.

Nyolcvan évével valósággal kipattant a magánhelikopterből, amely Prágából repült vele a továbbra is monarchiabeli hangulatot árasztó, világszerte híres nyugat-csehországi fürdővárosba. Michael Douglas mallorcai pihenését szakította meg nem egész négy napra, hogy repülőre üljön, és huszonhét év után ismét ellátogasson Európa egyik legrangosabb filmes mustrájára. Akkor Milos Forman felkérésére jött, akivel pályája elején producerként dolgozott a Száll a kakukk fészkére című filmben, most pedig ugyanennek az alkotásnak a restaurált változatát konferálta fel ünnepélyes keretek között, hiszen ötvenéves lett a legendás mozisiker.

„Akár bele is roppan­hattam volna”

Douglas továbbra is korát meghazudtoló, ruganyos léptekkel, fiatalos hévvel éli az életét, és abban reménykedik, hogy ő is, akárcsak édesapja, Kirk Douglas,­ Hollywood örök Spartacusa, magas kort fog megérni. „Apám 103 évesen ment el úgy, hogy az utolsó percig fényes maradt az elméje. Szeretném hinni, hogy örököltem a génjeit, és nekem is van még legalább húsz évem.”

A Száll száll a kakukk fészkére forgatásán

És nem fáradt bele a sok küzdelembe? – kérdeztem tőle, miután lepöccintette fejéről a sildes sapkát. „Bele is roppanhattam volna – válaszolta. – Apámmal akkor kellett csatákat vívnom, ha szakmai kérdésekben nem értettünk egyet. Anyámat súlyos betegségek kínozták, többször is fel akarta adni a harcot a legsúlyosabb kórral. Aztán itt volt az én küzdelmem a saját betegségemmel, a torokrákkal. Ma már könnyű szívvel beszélek róla, mert az orvosok kigyógyítottak. De évekbe telt, míg teljesen felépültem. Ami külön boldogságot jelent: megmentették az állkapcsomat. A rák negyedik stádiumában jártam, ahol már nincs választási lehetőség a gyógyulás formáját illetően. Úgy csináltam végig a kezeléseket, hogy a remény leghalványabb sugarába kapaszkodtam. Szerencsém volt. Legyőztem, amit le kellett győznöm. Két barátom halt meg akkoriban ugyanebben a betegségben. Azóta nem dolgozom. 2022 óta nem vállaltam munkát. Még mindig nem.”

„12 évet vártam az Oscarra”

Vajon most, hogy a „Kakukk” felújított változata ismét elindul világ körüli útjára, ugyanolyan értékesnek látja a filmet, mint ötven évvel ezelőtt? „Ez a csoda benne! Hogy egyetlen jelenetet sem találtam feleslegesnek. Hogy minden érvényes a filmben. Ami a mából nézve nagyon érdekes: a holly­woodi stúdióvezetők egyáltalán nem ugrottak a történetre. Apám kezében voltak a jogok, óriási Broadway-siker volt a regény színpadi változata, de ez sem segített a dolgok állásán. Milos Formant apámmal együtt kértük fel a rendezésre, mert tudtuk, ő az egyetlen filmes Amerikában, aki igazán belelát a történetbe, hiszen ő is egyfajta kakukkfészekből repült ki annak idején Amerikába. Azért maradt kint, mert nem akart az akkori kelet-európai politika áldozata lenni. A hatvanas évek közepén, nem sokkal azután, hogy elkezdtem az egyetemet, Ken Kesey regénye már klasszikusnak számított, de hogy a film 1976-ban öt Oscar-díjat nyer, arra egyikünk sem gondolt. Sem Milos, sem apám, sem én. Akkoriban még nem is voltam ismert színész Amerikában. A hírnevet a San Francisco utcáin című sorozat hozta el, a színészi Oscart viszont csak tizenkét évvel később kaptam meg.”

A Száll a kakukk fészkére restaurált változatát konferálta fel Karlovy Varyban

„Elterjedt rólam, hogy szexfüggő vagyok”

Azt megelőzően olyan filmekben játszott, mint a Kína-szindróma, A smaragd románca, A Nílus gyöngye, a Végzetes vonzerő, majd jött A rózsák háborúja, az Elemi ösztön, a Zaklatás és a többi kasszasiker. „Az elmúlt húsz évet tekintve egy esztendő alatt annyi jó film, mint a Kakukk idején, sajnos nem született. Hollywood azóta pedig új irányt vett. Én még azok közé a színészek közé tartozom, akik jó rendezőkkel dolgozhattak izgalmas produkciókban. Hetven filmet forgattam, abból hatvankilenc a mában játszódik – mondta, majd hozzátette. – Mai dilemmákat vet fel, férfiproblémákat feszeget. Rengeteg thrillerben játszottam, de nem tudnék kiemelni közülük egyet sem. Tudom, a közönség az Elemi ösztönt szerette a legjobban.

Ezután terjedt el rólam, hogy azért vagyok olyan jó a filmben, mert magánemberként is szexfüggő vagyok. Ha-ha-ha! Egy New York-i jogász csalja a feleségét… Hát persze!

Erre mindenki felfigyelt, hiszen ott volt Sharon Stone és a jégvágó. Én azért élveztem a szerepet, mert engem is mélyen felkavart a történet. A hűtlenkedés, mint tudjuk, izgalmas helyzeteket teremt.”

„Catherine még rengeteget dolgozik”

Kirk Douglas négy fia közül csupán Michael lett színész. Testvérei közül a stand-up komikus Eric volt a család fekete báránya. És akárcsak neki, Michael Douglas első házasságából származó fiának, Cameronnak is többször meggyűlt a baja a rendőrséggel. Apja mégsem ítélkezett felette soha, hiszen az ő életében is voltak évek, amikor drog- és alkoholfüggősége miatt ment elvonókúrára. ­Cameront börtönbe is zárták párszor, de az apja mindig ott állt mellette.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Michael Douglas (@michaelkirkdouglas)

Catherine Zeta-Jones két gyermekkel ajándékozta meg a férjét. Dylon huszonöt éves, Carys,­ a lányuk huszonkettő. A büszke apa, mint mondja, igyekszik a lehető legtöbb időt velük tölteni. Főleg most, hogy már mindenre ráér. „Nekem már nincsenek egetverő terveim.

Mindenkinek azt mondom, hogy befejeztem, de a nagy igazság az, hogy ha kedvemre való szereppel keresne meg valaki, nem tudnék nemet mondani neki.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Michael Douglas (@michaelkirkdouglas)

De nem várom a nagy lehetőséget, nem erről álmodom. Catherine­ huszonöt évvel fiatalabb nálam, ő még rengeteget dolgozik. Karlovy Varyba is csak azért nem tudott velem jönni, mert forgat. Belőlem pedig igazi háziasszony lett. Én vagyok otthon egyedül, én vezetem a háztartást. Ebben is meglelem az örömöt. Egy jó nap végén azzal dicsérem meg magamat, hogy jól van ez így Májki­ Dí, rend a lelke mindennek!”

Kiemelt kép és fotók: Getty Images, Profimedia

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!