A minap ünnepelte 16. születésnapját Erős Antónia két gyermeke, Szonja és Matyi. Az RTL híradósa ez alkalomból gyerekkori fotókat osztott meg az ikrekről, ahol még nagyon picik, csupán egyévesek voltak.
„Mintha néhány hónap alatt nőttek volna meg. Itt még éppen egyévesek voltak, és néha örültünk, hogy egy-egy órára vigyáz rájuk valaki, amíg pihenünk picit, ma pedig alig várjuk, hogy összefussunk velük, amikor ’hazaugranak’ – írta Facebook-bejegyzésében Erős Antónia.
Erős Antónia a gyerekeiről
A híradós tavaly év végén volt a vendége a Best Podcastnak, ahol természetesen Szonjáról és Matyiról mesélt. „Nem szeretem és nem is viselem jól a változásokat. Az egyetlen, pontosabban kettő változás, amik egyben életem csodái és boldogsággal töltenek el, az a két gyerekem, Szonja és Matyi születése volt.”
Az ikrek általános iskolások voltak, amikor anyák napjára azt írták, hogy édesanyjukra akkor is lehet számítani, amikor már azt hiszik, valamit képtelenség megoldani. „Akkor azt én biztosan megoldom. Akkor is meghallgatom őket, a problémáikat, amikor késő este érek haza, és fáradt, feszült, ideges vagyok.
Bármi történik velük, én mindig ott vagyok, ott leszek, segítek, vagy legalábbis mindent megteszek, hogy valahogyan elrendezzem a dolgaikat.
Ez olyan ősbizalom, ami minden gyerekben benne kellene lennie a szüleik irányába” – magyarázta Erős Antónia, aki büszkén mesélte, hogy mindkét gyermekét abba a középiskolába vették fel, ahová szerették volna.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




