Napi friss

Ilyen se volt még! Csonka Andrást egy színésznő helyettesítette

A magyar színháztörténetben nem ez volt az egyetlen meghökkentő beugrás.

A Játékszín egyik legsikeresebb darabja a Legénybúcsú, aminek egyik meghatározó szereplője Mr. Watt, aki Csonka András formál meg a színpadon. Akik látták már az előadást, tudják: Picinek van egy ikonikus táncjelenete, amin egy emberként szokott nevetni a közönség.

A napokban Salgótarjánban is bemutatták az előadást, ám mivel Csonka András nyaral, beugróra volt szükség. Picit pedig meglepő módon egy színésznő helyettesítette: Náray Erika. A színház a Facebook-oldalán fotót is mutatott, amint a művésznő lázasan készül az előadásra.

A teátrum bejegyzéséből kiderül, hogy Erika beugrását Szente Vajk, a darab rendezője segítette. De mint megjegyzik, erre a performanszra azért szükség volt természetességre, humorra és ritmusérzékre is. Szerencsére Náray Erika mindezek birtokában van. Pici táncát is tökéletesen hozta.

Ételmérgezést kapott a színész

De nem ez az egyetlen emlékezetes beugrás a hazai színjátszás történetében. Még 2018-ban a Belvárosi Színházban a Mojo című előadás premier előtti első előadásában ugrott be Schruff Milán színész helyett maga a rendező, Göttinger Pál. Schruffot ugyanis a főpróbáról mentő vitte el, ételmérgezést kapott, bizonytalan állapota miatt a színház pedig nem akart kockáztatni. Bár a rendező tökéletes alakítást nyújtott a színpadon, végig a fülére kellett súgni a szöveget, hiszen azt neki nem kell tudnia kívülről.

Emlékezetes volt az a 2015-ös eset is, amikor  az Operettszínházban az Én és a kisöcsém című darabban Peller Károly ugrott be a nála 36 évvel idősebb Jordán Tamás helyett betegség miatt. „Előadás előtt alig fél órával derült ki, hogy Jordán művész úr hangszálproblémák miatt nem tudja a vállalni az esti szereplést. Volt a problémára gyógyszer. A színház Jolly Jokere, Peller Károly zseniális alakításával megmentette az előadást! Micsoda nő ez a férfi!”

Básti Juli helyett pedig a menye, Martinovics Dorina ugrott be a Fekete Péter című előadásba még tavaly. Szintén betegség miatt volt szükség helyettesítésre. Az pedig csak hab a tortán, hogy Dorina Puskás Samuval közös gyermeke akkor mindössze két hónapos volt.

A kiemelt képen Csonka András és Barabás Kiss Zoltán a Legénybúcsú című darabban (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!