Illetve a szemfüles nézők már egy évvel korábban is láthatták őt a képernyőn, ugyanis indult a 2009-es szépségkirálynő-választáson. Ismertséget végül a ValóVilág hozott neki, és ki ne emlékezne arra a pillanatra, amikor Nádai Anikó széles mosollyal az arcán szűk, rövid, leopárdmintás ruhában és magas sarkú cipőben megjelent a műsor ajtajában?!




Úgy látja, túl sok volt, túl harsány, túl hivalkodó
Az elmúlt tizenöt évben sokat változott, ez igaz a stílusára is. Gyakran pironkodva nézi vissza a régi képeit, úgy látja, túl sok volt, túl harsány, túl hivalkodó. Ehhez képest ma már jóval visszafogottabb. Ha szülői értekezletre megy, sosem sminkel, kényelmesebben érzi magát lapos talpú cipőben, mint tűsarkúban – kétgyermekes anyukaként szerinte ebben nincs is semmi meglepő.
Évekig gondolkozott az orrplasztikán
Hogy mennyire elégedett magával, illetve a külsejével, arról legutóbb 2021-ben mesélt, mielőtt megoperáltatta volna az orrát.
„Hosszú évek, rengeteg utánajárás, véleménykikérés, tapasztalatok meghallgatása előzte meg a döntésem, hogy belevágok az orrplasztikába – kezdett bele a posztjában. – Ez az érzés gyerekkoromban kezdődött, történt egy kisebb baleset, akkor valószínűleg eltört az orrom, kezelve viszont nem volt, így vélhetően rosszul forrt össze.
Aztán az évek alatt egyre jobban kezdett zavarni. Mostanra viszont olyan szinten hatalmasodott el rajtam, beleivódott bele a mindennapjaimba, hogy nem szerettem volna tovább várni. Ehhez az érzéshez bizonyára a kedves kommentek is hozzájárultak… És pont emiatt gondolkoztam, hogy merjem-e vállalni, hogy őszintén elétek állok ezzel a témával. De úgy gondolom, ez is én vagyok. És megnyugtatásul, nem fogok túlzásba esni!
Szóval hiába mondja neked ilyenkor már bárki, hogy így vagy jó, ahogy vagy. Nem voltam elégedett azzal, amit láttam. Persze vannak félelmeim. Nincs visszaút. Vajon tetszeni fog az új külső, aki a tükörben visszatekint rám? Ezzel is meg kell majd tanulni együtt élni.”
„Nőiesebben öltözködöm”
Nádai Anikónak tavaly volt egy nagyobb stílusváltása. Egyrészről megvált hosszú hajától, és bubifrizurát vágatott, de az öltözködésében is még visszafogottabb lett. Nem tagadja, az utóbbiban a párjának, Hajmásy Péternek is nagy szerepe van.
„A stílusom is nagyon sokat változott, amióta vele vagyok. Mert sokkal nőiesebben öltözködöm. A körmöm sem volt régen soha lakkozva, ezekre is odafigyelek, mert tetszeni akarok neki.”
Most ismét új külsővel hódít, fekete haját szőkésbarnára festette, amit Jennifer Lopez budapesti koncertjén kaptak lencsevégre.
Kiemelt kép és fotók: RTL, Nagy Zoltán, Birton Szabolcs, Olajos Piroska, Trenka Attila/fotocentral.hu




