Az első hazai Szerencselány 27 évvel ezelőtt kezdte forgatni a betűket, mára azonban teljesen felhagyott a tévézéssel, és az üzleti életben találta meg a számításait. Prokopp Dóra a hivatása mellett négy gyermekének és unokájának él, akinek érkezéséről tavaly szeptemberben a story.hu is beszámolt.
Akkor az egykori tévés színművész fia, Krasznai Vilmos így nyilatkozott a família életéről és három testvéréről. „Sára a legnagyobb, ő jogász lett, most inkább anyuka, de biztos vagyok benne, ha visszatér az életbe, azt megemlegeti a világ – mesélte a Bestnek adott interjújában Prokopp Dóra fia, Vilmos. – Róza jógaoktató, RózaJóga néven csinálja, én is járok hozzá, nagyon melós dolog, de imádja. Bora modell, a MOME-n végzett, talán vele vagyunk a leghasonlóbbak. Ő sem állt meg egy dolognál, érdemes lesz figyelni, hogy mi sül ki belőle. Szétszóródtunk, már egyikünk sem lakik otthon, Leányfalun, de gyakran hazajárunk, főleg, ha Sára hozza az unokahúgunkat, szuper csaj, már másfél éves. Ő az első unoka a családban” – újságolta Krasznai Vilmos, akinek édesanyja 55 évesen élte át először a nagyszülői örömöket.

Prokopp Dóra kétszeres nagymama
Ám azóta, úgy tűnik, még tovább bűvölt a Prokopp család. Noha a második unoka érkezéséről sem Dóra, sem a családi többi tagja nem számolt be a nyilvánosság előtt, a story.hu most mégis egy érdekes bejegyzésre bukkant a csinos nagymama közösségi oldalán. Pontosabban Dóra egyik privát Facebook-csoportjában, aminek az egykori televíziós az adminisztrátora. A Mi lenne, ha választhatnál? néven futó csoport névjegyében ugyanis ez áll:
„Prokopp Dóra vagyok, négy gyermek anyja, két unoka nagyanyja, orvos, Access Consciousness minősített facilitátor (CF), meg még annyi minden más”
– olvasható Dóra terjedelmes bemutatkozójának első sorában, amely szerint az első hazai Szerencselány ismét nagyszülői örömök elé nézett, és immár két unoka büszke nagymamája.
Kiemelt kép: Kőhalmi Péter/fotocentral.hu




