Napi friss

Talpig feketében házasodott össze Hujber Feri és párja – fotóval

Ez a nap is elérkezett. Hujber Ferenc és Szőke Krisztina évek óta tudták, hogy szeretnének összeházasodni. A különleges lánykérés még Londonban megtörtént, akkor azonban újra kellett tervezniük az esküvőjük időpontját a koronavírus terjedése miatt.

Tavaly már tudták, hogy idén nyáron mindenképpen összeházasodnak. Azóta tervezgették a különleges eseményt. „Vagy az elején vagy a végén, a lényeg, hogy ne legyen 40 fok” – mondta a Story magazinnak tavaly ősszel Hujber Ferenc és Szőke Krisztina.

Végül  a nyár közepén, július 19-én, szombaton pótolták az elmaradt menyegzőt. Kellemes, nem túl forró nyári napon fogadtak örök hűséget egymásnak. Ennek valószínűleg azért is volt jelentősége, mert a pár talpig feketében mondta ki egymásnak a boldogító igent.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Varga Miklós (@varga.hrovatin.miklos.joe) által megosztott bejegyzés

A színész és felesége az eseményről egyelőre nem nyilatkoztak.  Varga Miklós „Joe” és felesége, Varga-Hrovatin Csenge azonban boldogan megtették helyettük. Először csak titokzatos fotókkal tudatták, hogy úton vannak valahová, majd az esküvő helyszínéről is mutattak egy képet. Végül – vélhetően a pár beleegyezésével – ők töltötték fel az első leleplező fotót is az Instagram-oldalukra.

„Ez a Nyerő Páros átok megint csak bebukott! Van, aki(k)re nem hat!! Nagyon szeretünk Titeket! Sok boldogságot kívánunk!” – gratulált Joe és Csenge közösségi oldalukon az ifjú párnak.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!