Joshi Bharat volt felesége, Szabó Csilla egy sokak által ismert üzletember, Soproni Tamás oldalán lett újra boldog. A páros a Storynak mesélt először a kapcsolatukról, ami, mint megtudtuk, egyáltalán nem új keletű.
„Már a múlt évezredben is ismertük egymást. Családi jó barátaink voltak Tamásék. Ismertem Tamás korábbi feleségeit és a gyerekeit is. Ő is a lányomat, Shilát és a nagyfiamat, Szabolcsot. Ott voltam, illetve voltunk Bharattal a fia esküvőjén is. Szóval mi tényleg rengeteget találkoztunk, programoztunk családilag. Sőt minden évben együtt is szilvesztereztünk” – emlékszik vissza Csilla.
Így találtak egymásra
Szabó Csilla, majd később Soproni Tamás válása azonban azt eredményezte, hogy az útjaik mégiscsak keresztezték egymást. „Őszinte leszek, én kicsit megharagudtam Tamásra, mert nem keresett, amikor Bharattal váltunk. Cserbenhagyott barátilag – így fogtam fel. Majd később megtudtam, hogy ő sem volt jobb helyzetben nálam.
Tavaly decemberben, amikor találkoztunk, egy összetört, depressziós ember ült velem szemben, és mérhetetlen düh volt bennem, hogy ezt tették vele. Azonnal meg akartam menteni”
– meséli Csilla, majd Tamás veszi át a szót. „Hogy őszinte legyek, nagyon szégyelltem magam Csilla előtt. Nem a régi énem láthatta bennem, hanem egy megtört embert. Sajnos korábban egy mérgező kapcsolatban éltem, ami teljesen tönkretett, és ami még ma is kísért, nem sikerült hivatalosan lezárnom.
Gondolkoztam is, hogy a millió egy problémámmal, a végtelennek tűnő jogi háborúimmal jó ötlet-e elé állnom most, hogy ő meg kijött abból a gödörből, ahová lökték. Merengtem, hogy ez a kis törékeny nő mást, jobbat érdemelne. De végül a személyében kaptam egy őrangyalt magam mellé.”
További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




