Vajna Tímea – hivatalosan Palácsik-Ráthonyi Tímea – óriási pocakkal, olykor-olykor már levegőért kapkodva adta szülés előtti utolsó interjúját Kandász Andreának. A Szülőszoba című podcast videóhívással készült, hiszen a kismama már jó ideje Amerikában él második férjével, Zolival és öt hónapos kisfiukkal, Bennel.
Apás szülésre készül
Timi hosszú utat tett meg azért, hogy édesanya lehessen. A nyilvánosság előtt is többször beszélt négy babája elvesztéséről, az átélt tizenöt hormonkezelésről és tizenhét műtétről, a sikertelen lombikeljárásokról. Végül, mint ismert, utolsó lehetőségként béranya segítségével idén februárban a karjaiba vehette kisfiát, Bent.
A sors azonban kegyes volt hozzá, és csodával határos módon ő maga is várandós lett a lombikeljárásnak köszönhetően. A kislánya, Hailey pedig bármelyik percben megszülethet. „Apás szülést szeretnék. Úgy néz ki, császármetszés lesz, mert elmúltam negyvenkét éves, a csípőm el van mozdulva, és a placentám is lejjebb van. Amerikában negyven év fölött nemigen engedik az orvosok a természetes szülést – magyarázta Vajna Tímea. – Félek is, meg nem is. Én szeretem az orvosi dolgokat, a beavatkozásokat. Sokszor műtöttek már, volt gerincérzéstelenítésem is a térdműtétemnél, de ez nagy műtét, bármikor lehet komplikáció, de úgy vagyok vele, biztosan sikerülni fog.
Elképzeltem már a pillanatot, amikor Zoli és Ben bejönnek hozzánk a kórházba, és meglátnak minket, lányokat…”
Andy Vajna jelzett a túlvilágról
A beszélgetésből kiderült, hogy Timinek az a petesejtje termékenyült meg a férje hímivarsejtjével, amit még harmincöt éves korában első férjével, Andy Vajnával vetettek le egy közös baba reményében. Akkor a producer rossz egészségi eredményei miatt nem történt megtermékenyítés. A spiritualitásban hívő anyuka szerint azonban Andy szelleme végig támogatta őt.
„A beültetés előtt kimentem Andyhez a temetőbe, és ott volt egy rózsaszínű Mickey egér baba (Minnie egér – a szerk.) a sírja mellett, egy vázában. Nem tudtam, hogyan került oda, de azt hiszem, Andy biztosítani akart arról, hogy sikerülni fog” – idézte fel Timi, aki mindig vágyott egy kislányra.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Abban is biztos, hogy elhunyt nagymamája is támogatta őt a túlvilágról. „Amikor meghalt, pont a temetés napján küldte a béranya a pozitív terhességi tesztet.
Amikor nagyival voltam az ágyon, akkor azt éreztem, neki el kell mennie, hogy bejöhessen egy új lélek. Én hiszek ezekben a spirituális dolgokban.”
Éjszakai nővér figyeli a fiát
Timi azt is elmesélte az interjúban, miként választották ki a kisfiát kihordó béranyát, és hogyan zajlott maga a szülés. „Vannak ügynökségek. Ki kell tölteni egy adatlapot, hány éves béranyát keresünk, első köröset vagy aki már volt korábban, Amerika melyik államából. Úgy három-négy volt, aki tetszett, és ő valahogy FaceTime-on nagyon átjött nekem.
Mintha a húgomat láttam volna benne. Messze volt tőlem, azt hiszem, négyszer-ötször találkoztunk személyesen, akkor megszeretgettem a pociját.
Hangüzeneteket küldtem neki, és tartottuk a kapcsolatot” – árulta el.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kisfia születésének pillanatát is felidézte. „A férjem és én is ott voltunk a kórházban, de Zoli nem szeretett volna ott lenni a szülésnél, mert az nagyon intim volt – árulta el Timi. – Megkapta az epidurális érzéstelenítést, utána szegénykém elkezdett hányni, és valahogy nem hatott az érzéstelenítő, és mindent érzett. Borzasztó fájdalmakon ment keresztül. Az orvos sehol nem volt, a nővérek nem találták, elkezdtek kapkodni, mert ő meg kiabálta, hogy nyomnia kell. Ott voltam a lábai között… Mondom, oké, elkapom a babát, ha bármi van. Abban a pillanatban jött be az orvos, és gyakorlatilag két nyomással kint volt a pici.”
Először a béranya mellkasára fektették az újszülöttet, majd Timi vette karjába az újszülött kisfiát. Ennek immár öt hónapja, hamarosan pedig két kisbabát tarthat a karjában. Szerencsére támasza is van a kicsik ellátásában. Már a várandósság alatt is egy éjszakai nővér felügyelte Bent, aki nagyon rossz alvó, és éjszakánként négyszer-ötször megébred… Emiatt viszont Timi nem tudott volna pihenni, azonban a nővérnek hála. ezt az akadályt is leküzdötték.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




