Napi friss

Aranyérméket osztogatott a haldokló Schmuck Andor

Azt szerette volna, ha a barátai örökre emlékeznek rá.

Megható információ jutott az 54 éves korában elhunyt Schmuck Andorról a story.hu birtokába. A baloldali politikus utolsó nagyobb tévés szereplése a TV2 A Nagy Duett című műsorában volt idén tavasszal, és már akkor sem titkolta, hogy beteg. Amikor kiesett énekes párjával, Sári Évivel a műsorból, a kamerák előtt árulta el, hogy folytatnia kell a gyógykezelését.

Nagyobb volt a baj

Ám a kulisszák mögött dolgozó stáb, a show-műsorban szereplő művészek már jóval előtte tudták, hogy nagyobb a baj, mint amekkorának látszik.

„Nehéz volt eldönteni, hogy mit gondol a betegségéről, hogy mennyire szeretne küzdeni, vagy elfogadta az elfogadhatatlant. Andor hitte is, meg nem is a gyógyulást. De az biztos, hogy élvezni akarta a hátralévő életét. Sosem volt ellenére a hedonizmus, de most talán még jobban belevetette magát a bulizásba, az udvarlásba. És ami megrázó volt, hogy úgynevezett barátságérméket adott a hozzá közel álló személyeknek. Ezek az érmék színaranyból voltak, meglehetősen értékesek. Úgy tudom, A Nagy Duett szereplői közül is többen kaptak.

Fájó kimondani, de ő már tavasszal megkezdte a búcsúzkodást”

– mondta el a story.hu-nak egy neve elhallgatását kérő közeli barát.

Schmuck Andor halálhírét a Blikk közölte hétfő délután. A mindig vidám, jólelkű politikusra a hatóság talált rá, miután az ismerősei már jó ideje nem tudták telefonon elérni.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!