Napi friss

Köllő Babett elárulta, mi az a 3 szabály, amit a lányának be kell tartania

A Csillag születik zsűritagja bizonyos kérdésekben nem enged.

Köllő Babettet gyerekkorában szigorúan fogták a szülei. A Csillag születik zsűritagja azt mondja, ő bizonyos tekintetben elnézőbb a lányával, vannak szabályok, amiket Millának be kell tartania. „Nálunk egyfajta étel került mindig az asztalra, azt kellett megenni. Ha elkéstem a közös étkezésről, jött a büntetés.

Szigorúan neveltek bennünket. Ötösnél rosszabb jegyet nem volt szabad hazavinnünk.

A suli után várt a házimunka, az ágyneműhúzás, és minden héten ki kellett takarítanom a konyhaszekrényt – idézte fel a Best Podcastban Köllő Babett. – Milla 15 éves, ágyban tálalom fel neki a reggelit, igény szerint a frissen sütött palacsintát, kakaós csigát, bundás kenyeret… Reggeli után irány a suli, viszem autóval, kihasználjuk ezt az időt arra, hogy jókat beszélgessünk. Sok tekintetben elkényeztetem, de nagyon sok téren követelek is tőle.

Például a körmét évente kétszer-háromszor lakkoztatja csak ki, van olyan zebra, ahol nem mehet át egyedül, mert ott sok a baleset, és nem írhat vissza idegeneknek socialmedia-felületeken…

Túlféltem és túlszeretem, ami nem feltétlenül jó, de tanulom az elengedést. Most például az iskolájával elmehetett Törökországba.”

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg, és ha nemcsak hallgatnák, hanem néznék is, az alábbi videóban megtehetik.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!