Címlapsztori

Ábel Anita 50 évesen új hivatás után nézett

Sosem késő új kihívásokat keresni az életben. Színészként, műsorvezetőként eddig is egy ország ismerte a nevét, egy ideje azonban jógázhatunk is vele.

Nem csak lehetséges, de érdemes is új célokat kitűzni. Ábel Anita erre ma a legjobb példa: a műsorvezető-színésznő meglévő hivatásai mellé választott egy újabbat. „Roberto biztatott, hogy bátran vágjak bele a jógaoktató-képzésbe, hiszen pontosan tudta, hogy mennyire régóta vágytam rá” – kezdi Ábel Anita, aki nemrég 50 éves lett.

„Évtizedekig küzdöttem”

Anita mára egy összetartó közösséget épített abban a jógaklubban, ahol – egyelőre – heti egy alkalommal tanít hatha jógát. Idén nyáron már táborokat, elvonulásokat is szervez, ősztől pedig női jógát is tart. Az elmúlt hetek tapasztalatai arra biztatják, érdemes folytatnia.

„Sosem késő semmibe belevágni. A legjobb példa erre a francia Charlotte Chopin, aki ma 102 évesen jógaoktató, de csak 62 évesen kezdett jógázni. Hálás vagyok az életemnek, hogy engem is ebbe az irányba sodort. A jóga annyi mindenben segíthet. És a hozzám járó főleg női vendégeken is látom azt, amit egykor magamon is, hogy milyen nehéz elfogadni magunkat.

Évtizedekig küzdöttem, hogy elfogadjam – például – a súlyproblémáimat, de a jóga tanított meg arra, hogy szeressem a testem.

Mert ha valaki heti három alkalommal egy tükör előtt állva elvégzi egy közösségben vagy otthon a gyakorlatokat, az előbb-utóbb ugyanígy jár. De minden más sport is ezt adhatja, vagy csak az erdőben sétálás. Számomra ez a mozgásforma adott erős stabilitást, tizenhárom éve kezdtem, de amióta két éve belevágtam a jógaoktató-képzésbe, még inkább látom magamon testileg és lelkileg is a változást” – meséli.

Megtalálta a számára tökéletes sportot

„A lányom is beállt a sorba”

Anitával ma már Luca is jógázik időnként. „Amikor az első órámat megtartottam, a lányom úgy biztatott, hogy beállt az utolsó sorba ő is. Az ugyanis jógaszabály, hogy a haladók állnak elöl. Én is így kezdtem, és fél év elteltével már az első sorban álltam. Ehhez a mozgásformához azonban, hiába kortalan, meg kell érni. És ritka, hogy ezt 17 évesen kezdi valaki.

De Luca az első táboromba már elkísért a barátnőjével. Mondta is, jobb, ha elkezd jógázni, mert úgy szeretni kinézni ahogy én”

nevet Anita. És hogy a jó példa valóban ragadós, arra a legjobb példa, hogy anya és lánya ma már időnként együtt jógáznak. „Luca úgy nőtt fel, hogy azt látta, jógázok mellette. És tudja, milyen jót tesz az ő kötött izmainak is. Az ő fő sportja sokáig a karate volt, ma thai bokszol,­ de otthon időnként már odahozza mellém a szőnyeget. És azt mondta, a következő táborban már be is áll a csoportba, ami különösen jólesik.”

Egyre többen követik

Már tervezgeti, hogy ősztől több órát tart

Anita lánya négyévesen keresett új mozgásformát. Egy kolléganője interjúját olvasva talált rá a bikram jógára. „Azt hittem az első órán, hogy meghalok. A jógának ezt a formáját ugyanis 42 fokban és 60 fokos páratartalomban végzik.

De azóta is mondom Oroszlán Szonjának, hogy milyen hálás vagyok neki azért, amiért elindított ezen az úton. Mert ha abban az életszakaszomban nem jön velem szemben az az interjúja, amiben erről mesélt, talán sosem találok rá én magam sem.

Elég hamar megfogalmazódott, jó lenne ezt komolyabb szinten elsajátítani. De abban az időben még külföldre kellett volna ahhoz elutaznom, hogy bikram jógát tanuljak oktatói szinten. Ezt édesanyaként nem akartam megtenni. Így lettem végül hatha­jóga-oktató, ami szintén a bikramnak az alapja. Néhány hónapja pedig női jógaoktató is lettem, ami egy kevésbé dinamikus jógaforma, viszont az első menstruációtól a női bajokon át a hormonális változásokig mindenre és minden életkorban gyógyír. Már tervezgetem, hogyan tudnék ősztől heti több órát is tartani, a közösségi oldalamat kell figyelni.”

Kiemelt kép és fotók: Bognár Bogi, Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!