A napokban töltötte be Szabó Győző az 55. életévét. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy sokáig két végén égette a gyertyát, ezt pedig nem is rejtette soha véka alá. Könyvében is részletesen beszámolt a drogfüggőségben eltelt éveiről, amiből aztán a Toxikoma című film is megszületett. 30 évesen azonban fordulóponthoz érkezett az élete.
„30 éves koromban születtem újra, a gyógyulásom kirángatott a rosszból, és nagyot fordult az életem. Azóta is keresem az adrenalint, a pörgést, és csak egy fokozatot kapcsoltam vissza: motorozom, siklóernyőztem, aktívan sportolok, ami biztosan hozzájárul ahhoz, hogy 55 évesen is jó formában vagyok”
– mesélte most a színész az RTL-nek adott interjújában.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Változatos kihívások
Megváltoztatta az életét az is, hogy az utcán ma már úgy ismerik fel, hogy ő A mi kis falunk Stokija. Már 10 éve, hogy a sorozatban játszik, ami miatt a nyarak hektikusan telnek számára, de ezt sem bánja.
„Hamarosan lesz 10 nap leállás, az a terv, hogy lakóautóval nyakunkba vesszük Olaszországot. E mellett persze a munkáé a főszerep, nyári színházi előadásaim is lesznek például” – mesélte.
Kihívásokat persze azóta is keres, amik kielégíthetik adrenalin iránti vágyát. Így több olyan műsort is elvállalt, ahol Szabó Győzőt jobban megismerhette a közönség. Szerepelt többek között A Konyhafőnök VIP-ben, ahol a döntőig jutott. A Szombat esti lázban is vállalt szereplést, és annak ellenére élvezte, hogy az első adásban kiesett.
Vágyna a ringbe
Az évek során azért felmerült benne a gondolat, hogy szívesen megmutatná magát a ringben is. Leginkább akkor, amikor barátja, Kamarás Iván A miniszter félrelép című film kedvéért megtanult bokszolni. Akkor rendszeresen kesztyűztek együtt. Most pedig Kamarás Iván is megküzd majd a ringben.
„Azt sajnálom, hogy a Sztárboxot a színházi elfoglaltságaim miatt nem tudtam elvállalni, mert szívesen megmutattam volna magam a ringben is”
– vallotta be Szabó Győző.
Az első Sztárboxot 2004 tavaszán adta az RTL, majd két évadot követően, közel 10 évvel később tért vissza. A két új évad meccsein eddig csak nézőként tudott részt venni, és a 2025-ös szereplőgárdában sem jelentették be a nevét. Talán azért nincs minden veszve, tekintve a nagy sikert, ami a műsort övezi. A következő évadok valamelyikére talán tud csinálni helyet a naptárában.




Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




