Liptai Claudiáról és Somáról is álomszép fotókat készített a híres hollywoodi fotós

A híres hollywoodi fotósnak, Szipál Mártonnak különös érzéke volt meglátni, mi a szép. És a világsztárokon túl idehaza is olyan ismert embereket kapott lencsevégre, mint Bódy Magdi, Soma vagy épp Liptai Claudia, akik életük legjobb portréinak készítőjéről ezúttal a Story magazinnak vallottak. Az apropót az adta, hogy Szipál Márton születésének 101. évében a debreceni MODEM-ben Szipál101: Fény-Élet-Örökség címen kiállítás nyílt a művész munkáiból.

„Munka közben kiabált velem”

Bódy Magdival ugyanabban az évben, 1997-ben költöztek haza Amerikából, és ezt követően élethosszig tartó barátságot ápoltak egymással. Szipál Márton több alkalommal is fotózta kedvenc énekesnőjét. A feltételeket a fotóstúdióban ő diktálta. Amíg mint magánember a társaság központi alakjaként örökké derűs, bűbájos ember volt, addig munka közben nem tűrt ellentmondást a modelljétől. Ez azonban semmit nem változtatott szoros, baráti kapcsolatukon.

„Mindig tudtunk egymásról, de mivel ő Los Angelesben élt, én pedig New Yorkban, csak azután kezdtünk barátkozni egymással, hogy hazaköltöztünk. Az első pillanatban, amikor meglátott, felkiáltott, ezeréves ismerősként köszöntött, és onnantól kezdve éjszakákat beszélgettünk át.

Gyorsan kiderült, nemcsak én ismerem a munkásságát, hanem ő is követte az enyémet. A barátait invitálta a koncertjeimre, mutatta a lemezeimet nekik. Volt, hogy név nélkül, mert hallani akarta a dicséretet, hogy elhiszik, született amerikai vagyok. Hihetetlenül jólesett ezeket a történeteket utólag hallani. Imádtam, hogy mindig önazonos volt, hogy lehetett vele mindenről beszélni és persze, hogy tökéletesen értettük egymást, hiszen mindketten magyarként éltünk Amerikában.

Amikor először felajánlotta, hogy lefotóz, boldogan mondtam igent. Több sorozatot is készített. Mindig azt mondta, azért szereti az arcomat fotózni, mert szimmetrikus. És őt valóban ez vonzotta minden képében, hogy úgy láttasson valakit, amikor az szerinte tökéletes. A munkamódszere azonban kemény volt, kiabált is, de mindig szeretetből szólt. Örök maximalistaként elvárta, hogy felvétel közben milliméterenként mozduljak. De így a végén mindig tökéleteset alkotott” – meséli Bódy Magdi.

„Egymásra kattantunk”

Soma Mamagésa egy televízió­felvételen találkozott vele először, alig pár héttel azután, hogy Szipál 1997-ben végleg hazatért Los Angelesből.

„Nem tudtam előtte, hogy ilyen nagy fényképész. De Zalatnay Cininek abban az időben volt egy tévécsatornája, és jó érzékkel ugyanabba a műsorba hívott meg minket. Azonnal egymásra kattantunk. A tévéfelvétel után a nővére lakásában folytattuk a beszélgetést. Onnan indult a barátságunk.

És mivel akkoriban nemcsak ő volt ébren hajnalig, hanem én is, mivel épp a bulizós korszakomat éltem, elég gyakran találkoztunk. Csupa szív, laza barát volt, aki máig nagyon ­hiányzik az életemből. Az utolsó éveiben mindig azt mantrázta nekem, hogy rájött, nincs szabad akarat, hogy determinálva vagyunk, és hogy minden tudásunkat át kell adnunk. Ő megtette.

Amikor leültem a kamerája elé, a hajamat mindig kendők, sapkák alá rejtette, hogy takarjuk a ’boglyát’. Volt, hogy teljesen kiretusálta a fotóimat, az orromat leretusálta a felére. Az volt az egyetlen munkája, ami nem tetszett, mert én – vele ellentétben, akit mindig csak a szép érdekelt – sokkal jobban szeretem a természeteset.”

Egy arcot látott…

A Múzeumok Éjszakáján Liptai Claudia tartott tárlatvezetést a Szipál101: Fény-Élet-Örökség című kiállításon. Őt szintén fotózta az ismert művész. Claudia számára örök példaképévé vált a munkához való alázatos hozzáállása miatt. „Martin, mert így nevezte magát Magyarországon és Amerikában is, egy egészen extravagáns valaki volt. Amikor fotózott engem, nyilván tudta, hogy ki vagyok, de valójában nem ez volt a lényeg.

Egy arcot látott, valakit, akit le szeretett volna fotózni. Sőt, amikor az egyik tanítványa készített rólam képeket a saját könyvéhez Budapesten egy Articsóka nevű étterem előtt, emlékszem, Martin kiugrott az autók elé, megállítva mindenkit, mert úgy érezte, az egy olyan pillanat volt, hogy el kell kezdenie fotózni minket. Elképesztő alázat volt benne.”

Kiemelt kép: Szabolcs László/fotocentral.hu