1991 – Éljenek az ötvenes éve
Brad Pittre a Thelma és Louise szexi szélhámosaként figyelt fel rá a világ – és a nők. A Túl fiatal a halálhoz? című filmben ismerkedett meg az akkor 28 éves Brad a nála tíz évvel fiatalabb Juliette Lewissal, majd négy évig jártak. Fiatalos, kicsit az 50-es éveket idéző stílusban utaztak, és a hasonlóan felzselézett frizurára szavaztak.

1995 – Csak lazán!
Sorban jöttek egymás után a sikerfilmek, köztük a Hetedik, ahol Gwyneth Paltrow volt a filmbeli felesége. A mozi nagy siker lett, kettőjük viszonya pedig románccá kerekedett. A 90-es években nem volt náluk menőbb páros, a laza stílusukkal pedig diktálták a divatot. Az elengedhetetlen farmer-bakancs páros a vörös szőnyegen is működött. Három év után szakítottak.

2001 – Az első nagy ő
Jennifer Anistonnal nem forgatáson jött össze, az ügynökük által találkoztak ’99-ben, és egy évre rá össze is házasodtak. Mindketten karrierjük csúcsán voltak. A fél világ Jóbarátok-lázban égett, és Brad is ontotta a sikerfilmeket, az emberek pedig imádták a párosukat. A vörös szőnyegen gyakran hangolták össze megjelenésüket. A nagy gallér, a földszínek és a szinte megegyező hajszín összeszokott párosról árulkodott.

2014 – Álomból rémálom
A nagy harmóniát Angelina Jolie érkezése tette tönkre, akivel a 2004-es Mr. és Mrs. Smith forgatásán szerettek őrülten egymásba. Angelina frissen elvált volt, Brad pedig mindent felrúgott érte. Angie ma már a szofisztikált stílust kedveli, de akkor még gót királynőként rajongott a feketéért, így Brad is hozzáöltözött. Egy évtizedes kapcsolat után házasodtak össze 2014-ben, ám két évre rá már be is nyújtották a válást, ami igencsak botrányosra sikeredett.

2022 – Saját lábon
A szakítást követő gödörből Quentin Tarantino húzta ki, ugyanis a Volt egyszer egy… Hollywood-beli alakításáért minden díjat bezsebelt. Ez egy új sikerszériát indított el az életében, ami az öltözködésére is kihatott. Új, színes és izgalmas stílust öltött, ami remekül áll rajta azóta is. A gyilkos járat premierjén igazi pipacsvirág volt.
Jelen – Újra párban
A 35 éves ékszertervezőről, Ines de Ramonról nem sokat tudni. Pár éve már lehetett lesi fotókon látni őket, majd végül a tavalyi cannes-i filmfesztiválon debütáltak kéz a kézben a vörös szőnyegen. Brad új, kicsit különc stílusa továbbra is erősen jelen van, és úgy látszik, ezúttal valóban szerelme idomult hozzá.

Kiemelt kép: Getty Images




