Napi friss

Exek csatája: Elcsattant az első csók – videóval!

Zsíros Linda és Fenyvesi Barna összegabalyodtak.

Noha expárjaikkal, A mi kis falunkból is ismert Noé Viktorral és Nemazalánnyal mentek be, úgy tűnik, Lindának és Barnának nem volt kérdés, hogy ez a  forgatás tényleg csak egy közös játék az exszel, semmi több. S gondolták, ha már lezárták a kapcsolatukat, ugyan miért ne ismerkedhetnének, ha már ennyi szingli össze van zárva? Viktor azonban ezt máshogy gondolja. Megalázónak tartja, hogy exe a háta mögött melegedett össze Barnával, és hogy egyikőjük sem állt elé, hogy őszintén elmondják neki, mi történik, és hogy már egy csók is elcsattant.

„Megint ez van, hogy k*rvára nem érdekel a másik! Egyáltalán nem érdekel! Felejtsd el a makaronokat, és csinálj amit akarsz!” – hagyta ott Viktor Lindát dühösen, és vitte magával a színes sütiket is, amit pár perccel azelőtt a lánynak hozott. Linda a kis riportban elmondja, hogy szerinte viszont senki nem sérült ebben a történetben. És azért nem mondta el, mi történt, mert úgy érzi, ez az ő magánügye.

„Ez vagyok a való életben, ezt szeretem csinálni.

Hogyha éppenséggel most itt tetszik valaki, de van egy ilyen nehezítő körülmény,hogy az exem itt van és ezt végig kell néznie, sajnálom. Vagy épp a lány exe ott van, és neki kell. De ne haragudjon, nem legjobb barátokat jöttem keresni ebbe a műsorba”

– fűzte hozzá Barna, aki úgy tűnik, a realityt egyúttal párkereső műsornak is tekintette.

A linkre kattintva megnézhetik, hogy forrt össze Linda és Barna ajka.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!