Szabó G. László írása
Édesapja, Son, Törőcsik Mari és Maár (eredeti nevén Máhr) Gyula fogadott fia. Negyvennégy éves volt a nagynevű színésznő, amikor egy vietnámi útja során a férjével együtt eldöntötték, hogy örökbe fogadnak egy ottani háborús árvát. Hosszú várakozás után kapták meg Sont, egy népes árvaház lakóját. Nevét találomra írták be az életrajzába, életkorát már Budapesten, egy csontrendszeri vizsgálat alapján állapították meg. Hatévesnek saccolták. Az akkori kisfiú ma már középkorú férfiember, aki Saigonban végzett a közgazdasági egyetemen. 2020-ban aztán feleségével és kislányával együtt visszaköltözött Magyarországra, hogy a Mama, vagyis Törőcsik Mari közelében legyenek.
A nagyi Zsófinak hívta
Vi, akit a világszerte elismert színésznő Zsófinak nevezett el, nemsokára tizenkét éves, és sorra nyeri a rangos hazai és külföldi zongoraversenyeket. A tévénézők a Duna Virtuózok című műsorában ismerték meg. Tehetségét már Bodrogi Gyula is megcsodálta, amikor Velem egyik új utcáját egykori feleségéről, Törőcsik Mariról nevezték el. Az ottani ünnepségen Vi volt a nap fénypontja.
Három nyelven beszél az ifjú zongoratehetség. Otthon, a szüleivel vietnámiul társalognak, a magyar nyelv semmiféle gondot nem jelent számára, angolul pedig, akárcsak a szülei, folyékonyan beszél. A zene nyelve ugyanolyan természetes számára, mint a vietnámi.
A velemi ház udvarában három szépséges pávája van Vinek, a legnagyobb örömet mégis a zongora jelenti számára. Kitűnő tanuló lévén az iskola nem jelent neki nehézséget, így a legtöbb szabadidejét zenéléssel tölti. A zongora mellett már a cselló is szépen szól a kezében, szombathelyi zenetanárnői szerint pedig a vezényléssel is jól halad.
Komoly, halk szavú, szorgalmas bakfis. A legnehezebb zeneművek rejtélyét is ügyesen felfejti, és korát meghazudtoló tempóval halad előre a pályán.
Rendkívüli tehetség
Ötévesen, Vietnámban látott először zongorát, egy hangszerboltban. „Motorral mentünk valahová az apukámmal – meséli. – Teljesen véletlenül egy hangszerbolt előtt álltunk meg. Két zenetanár ült kint, a járdán. Bementünk a boltba. Apukám lejátszotta a Boci, boci, tarkát. Nagyon megtetszett. Kértem őt, hogy vegyen nekem egy ilyen hangszert. Vett is. De már itt, Magyarországon. Előbb magántanárhoz jártam, tőle tanultam meg az alapokat, aztán beiratkoztam egy szombathelyi zeneiskolába.”
Rendkívüli tehetségét Somogyi Terézia fedezte fel. A csupa mosoly zenetanárnő szívét-lelkét odaadva tanítja Vit. „Azt kellett csupán felismernem, hogy vele sokkal nagyobb léptekkel lehet haladni, mint a többiekkel – mondja. Másik tanárnője, Mitrovka Zsanna szerint kitűnő a memóriája. Sokszor ösztönösen ráérez, mit hogyan kell csinálnia.”
Rokonai édesanyja révén élnek Vietnámban. Legutóbb tavaly látogatták meg őket. „Ha megéhezel, ott bárhol tudsz enni. Leülsz az utcán, és öledben a sok finom falat. A rokonoknál szőnyegen ülünk, és úgy eszünk. Ezt is gyorsan megszoktam. A tradíciókat el kell fogadni. Más ország, más kultúra. Nekem az is a sajátom.”
Cukrászdába is jártak
Utazni is szeret. A hosszú repülőutak sem fognak ki rajta. „Jók a repülőterek. Szépek az üzletek. Lehet nézelődni. Anyukámmal imádunk boltokba járni.”
A búcsúzások nem viselik meg lelkileg. „Tudom, hogy vissza kell jönnöm, vár az iskola. Majd ha nagyobb leszek, több hónapot is tölthetek Vietnámban. De az otthonom most itt van, Magyarországon.”
Hogy milyen emlékeket őriz Törőcsik Mariról? „Szerettem őt, és ő is szeretett engem.
Mesét mondani nem szokott, inkább mesés játékokkal szórakoztatott.
Mindig kedves volt. Voltam vele Bozsokon is, cukrászdában. Nem láttam még sok filmben őt. A Körhintából is csak egy-két jelenetet ismerek. De A Pál utcai fiúkban, Nemecsek Ernő édesanyjaként örökre megjegyeztem őt. Most olvastam a regényt, és apukám mondta, hogy az abból készült filmben is játszik. Nem akartam elhinni, hogy ő az. Fiatal volt még akkor. Kikerestem a szereposztást a tabletemen, és bebizonyosodott, hogy valóban őt láttam. Az én magyar nagymamámat.”
Kiemelt kép és fotók: fotocentral.hu
