Hiába tagadhat le húsz évet a ma is sármos Soltész Rezső, a nyolcadik X-ben még fontosabbnak tartja, hogy figyeljen az egészségére és testi épségére. Ezért úgy döntött, hogy az idei nyáron már nem vállalja a többórás autóvezetést, és inkább közlekedési eszközt vált.
„A lányommal és az unokámmal néhány nap múlva célba vesszük az ausztriai Zell am See-t, mert ott minden jót lehet csinálni. Már nagyon várjuk, de engem már fáraszt a 600-700 kilométeres vezetés, ezért vonattal megyünk. Sokkal kényelmesebb, hat óra alatt ott vagyunk, ihatunk-ehetünk a büfékocsiban, és közben csodálhatjuk a tájat” – mesélte a Család-Barát magazinban a 80 éves, Fonogram-díjas énekes, dalszerző, aki otthona közelében kocsival közlekedik.
Leszámol a pluszkilókkal
Szüksége is van az autóra, mert nyáron alig van szabad hely a naptárában. De már a decemberi koncertjére is gőzerővel készül, amikor is szimfonikus zenekarral lép színpadra a Várkertbazárban. A Szóljon hangosan az ének című dal sztárja tudatosan odafigyel arra, hogy étkezéskor se „engedje el magát”. A pluszkilók szerinte nem mutatnak jól a színpadon.
Az interjúban a műsorvezető, Novodomszky Éva a laza eleganciáját is megdicsérte Soltész Rezsőnek, aki elmesélte, hogy a divat iránti szeretetét a nagymamájától örökölte. „Gyönyörű nő volt, még hatvan-hetven évesen is úgy nézett ki, hogy mindig csak bámultam, csodáltam. A róla készült festmény a mai napig ott lóg a szobám falán. Ő a példa, ő az az elegáns polgári úriasszony a számomra, azt hiszem ma már ez a kifejezés nem is létezik” – emlékezett vissza Soltész Rezső.
Kiemelt kép: Archív




