A TV2 tavaly úgy döntött, nem tűzi képernyőre az egyik legsikeresebb formátumát, A Nagy Ő-t. Hogy emögött pusztán az állt-e, hogy nem akarták elkoptatni a műsort, vagy hogy nem találták meg a számukra tökéletes figurát, azt nem tudni. Noha lássuk be, az utóbbi elengedhetetlen feltétele, hisz’ rengeteg múlik azon, hogy a főszereplő eltudja-e vinni a hátán a show-t.
A pénz miatt vállalta
Már csak emiatt sem elég, hogy A Nagy Ő híres legyen, érdekesnek, mi több, provokatívnak kell lennie. Ez maximálisan igaz volt Árpa Attilára, aki 2022-ben osztogatott rózsákat. A nézők szerették, ő viszont kevésbé… „Azt gondoltam, ez egy trash reality, de volt egy tervem, ötletem, hátha végig tudom úgy csinálni, hogy ne legyen kínos, ciki. Sőt talán még szeretni is fogják az emberek. Az, amit vártak tőlem, hogy majd én szépen ’meghúzom’ az összes szereplőt, nem történt meg…” – mondta a színész a Mutasd Magad című YouTube műsorban, hozzátéve, hogy még a barátai is arra számítottak, hogy több nővel is viszonya lesz. Árpa arra is választ adott, hogy akkor mégis miért vállalta el. „Abban az időszakban, amikor megkeresett engem a TV2, akkor valóban éppen szakítottunk Alexandrával, már megint ott tartottunk. Van, aki ilyenkor szomorkodik, elmegy a barátaival inni, van, aki elmegy az erdőbe fákat ölelgetni. És van, aki elmegy egy realitybe huszonkét nővel… Mindenki másképp reagálja le a szakítást. De az is fontos, hogy nem volt más ajánlat az asztalon akkor. És hát egy olyan döntést hozni, hogy akkor most elmegyek a Celeb vagyok, ments ki innen!-be vagy a Nyerő Párosba – ja nincs párom, akkor az kiesik… Marad a Nagy Ő. Nem akarom degradálni a saját műsoromat, munkámat vagy szereplésemet, de volt a családban egy egészségügyi helyzet, ami indokolta azt, miért kell gyorsan sok pénzhez jutnom. Lehet, más körülmények között nem vállaltam volna be ezt a műsort, de ez egy nagyon nagy lapáttal rátett, hogy miért döntöttem amellett, hogy vállaljam…”

A valóságban nem kell neki olyan nő, aki tálcán kínálja fel magát
Jákob Zoli esetében sem kellett azon izgulni, hogy az emberek elég szórakoztatónak találják-e majd, ő ebből a szempontból igazi aduásza volt a csatornának. És Árpa Attilával ellentétben a milliárdos üzletember jól mulatott a forgatások alatt, és nem volt benne megbánás azzal kapcsolatban, jól tette-e, hogy elvállalta. „A műsor után egyébként volt is bennem némi hiányérzet. Hozzá lehet ám szokni ahhoz, hogy egy tucat nő mindent megtesz azért, hogy végül őt válasszam – mondta akkoriban az üzletember a Storynak. – No de nem rontott el a műsor, továbbra is hiszek abban, hogy a férfinak kell udvarolnia. És nem is kellene olyan nő, aki tálcán kínálja fel magát. Abban mégis mi lenne a kihívás?!”

Ér ilyesfajta trükköt bevetni?
És hogy kinek a neve merülhetett fel újabban a TV2-nél? A story.hu információi szerint ő nem más, mint Danny Blue, Magyarország egyik legnépszerűbb mentalistája. A csatorna arra játszhat, hogy a nézők elég érdekfeszítőnek találnák azt, hogy miközben huszonkét nő küzd meg egymással Danny szívéért, ő majd mindvégig ‘belelát a fejükbe’, megfejti a gondolataikat…

Tavaly még kapcsolatban élt
Egyébként Danny hosszú évek óta a köztudatban van, tavaly láthattuk őt a Sztárboxban ringbe lépni. Akkor még kapcsolatban volt. „Nem akarok titkolózni, van egy alakulóban lévő kapcsolatom, pontosabban visszaalakulóban lévő. Pár hónapja rendeződtek köztünk a dolgok a volt barátnőmmel, de semmit sem szeretnék elkiabálni. Ráadásul ő nem a média világában, hanem a pénzügyi szektorban mozog, és szeretne a kamerákon kívül maradni. Abszolút tiszteletben tartom a döntését, annyit viszont elmondhatok, hogy amellett, hogy szép, világot látott és művelt is, ami számomra nagyon fontos egy nőben” – mondta a mentalista a Storynak.

Kiemelt kép és fotók: Trenka Attila, Birton Szabolcs




