Napi friss

Újra együtt Horváth Éva és kisfiai: hónapok óta erre vártak

A súlyos balesetéből gyógyuló édesanya végre magához ölelheti Kristófot és Alexet.

Horváth Évának nemcsak a szervezetét megtámadó alattomos baktériummal kellett megküzdenie az utóbbi időszakban, de azzal is, hogy nem ölelheti magához imádott kisfiait, Kristófot és Alexet. A gyerekek ugyanis Balin maradtak, hiszen ott járnak óvodába, iskolába. Most azonban eljött az idő, amire a híresség oly régóta várt: gyermekei hazautaztak Magyarországra. Végre együtt lehetnek.

Horváth Éva az Instagram-oldalán osztott meg egy, kisebbik fiával, Alexszel közös fotót. „Rengeteg dolgot írhatnék, de nem teszem, úgyis tudjátok, mire gondolok” – írta a képhez. És valóban nincs szükség a szavakra, minden az arcára van írva. Béke, harmónia, megnyugvás sugárzik Éva tekintetéből, hiszen egy édesanya – aki ennyire imádja a gyerekeit – mikor érezhetné magát a legjobban, ha nem akkor, amikor gyermekei ott vannak mellette.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Horváth Éva (@evahorvathofficial) által megosztott bejegyzés

Horváth Éva kímélte a fiait

Horváth Éva még tavasszal adott részletekbe menő, exkluzív interjút a Story magazinnak. Akkor elárulta, fiai, Kristóf és Alex annyit tudnak az őt ért megpróbáltatásokból, hogy kórházban van és gyógyul. „Vannak napok, amikor ők is nehezen bírják, hogy csak videóhívásban látnak, ugyanis Balin vannak a második otthonunkban az édesapjukkal.

A legszomorúbb az egészben, hogy ezt az ellopott időt sosem fogjuk visszakapni.

A szülinapokból, az iskolai rendezvényekből és egyáltalán a mindennapjaikból mind kimaradok. Kétszer sírtam a kórházban, egyszer, amikor ránéztem a lábamra az első műtét után, másodszor pedig amikor hazamentek karácsonykor a fiúk. Holott én egyáltalán nem vagyok sírós típus. De ott eltört a mécses, mert éreztem, hogy hosszú ideig nem fogunk találkozni – mondta korábban Éva. – Júniusban lesz vége az iskolának, utána jönnek haza. Legszívesebben már most hazarendelném őket, de tudom, nem lehetek ennyire önző. Nem forgathatom fel az életüket. Ott megvan a napi rutinjuk, a barátaik, a megszokott környezet. Már a nehezén túl vagyunk, ezt a két hónapot valahogy csak kibírom.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!