Lassan 15 éve már, hogy a ValóVilág 4 felejthetetlen szereplőjeként megismerte az ország Baukó Évát. Az egykori valóságshow-hős nemrég a Storynak vallott róla, hogy a sztárvilág közepébe csöppenve, a csillogással egy időben durva lejtmenet kezdődött az életében. Szerencsére még időben véget vetett az önpusztító életvitelének. Azt mondja, immáron tíz éve, hogy a droggal és az alkohollal is leszámolt, helyette pedig a sportra és a szeretteire koncentrál.
„Egyszerűen az van, hogy ahogy idősödöm, egyre tapasztaltabb és konszolidáltabb vagyok. Ez a visszavonulás pedig nagyon jól hat a lelki egészségemre. Csendesebb, nyugodtabb az életem.
Már csak néha van egy kis vihar… És azt érzem, sokkal jobb ez így. (…) Nem mondom, hogy mindenem megvan és boldog vagyok. Őszintén, nem is tudom, hogy ez az állapot tud-e állandó lenni. De az biztos, hogy vannak időszakok, amikor határozottan boldognak érzem magam. De nyilván a sok szörnyűség nyomot hagy az ember lelkén. Tudom, milyen mélyen lenni, mert sok mindent átéltem az életemben: volt közöm droghoz, alkoholhoz. Bántottak, megjártam a pszichiátriát, és volt olyan is, hogy nem volt hol laknom. De szerencsére ezek már nagyon-nagyon távol, évtizedes messzeségre vannak tőlem” – mesélte lapunknak.
Ez a változás pedig meg is látszik rajta! Ugyanis jobb formában van, mint valaha. Ezt bizonyítják közösségi oldalán megosztott képei is, amelyek míkonoszi nyaralásán készültek.
Íme, így fest ma a 42 éves Baukó Éva:




Kiemelt kép és fotók: Archív




