Napi friss

Csonka András egyáltalán nem örült Tilla házasságának

Pedig jóbarátok, és éppen Till Attila feleségének köszönhetően lettek azok.

András még a 90-es évek elején lett jóban Tilla nejével, Krisztával, pontosabban először az édesanyjával. „Kriszta anyukája, Juhász Anna szinkronrendező, így sokat dolgoztunk együtt – mesélte Csonka András. – Ő mutatta be nekem a lányait, Krisztát és Dórát. Hamar megtaláltuk a közös hangot, rengeteget nevettünk.” Sokat jártak egykori törzshelyükre, ahol két másik barátnőjükkel együtt megalapították a FÜTYI, azaz a Független Tyúkok Igyekezzetek nevű klubot, amelynek András lett a tiszteletbeli elnöke. „1997-ben az egész ’klub’ eljött velem Abádszalókra, ahol egy szépségversenyt konferáltam. Hazafele letettük Krisztát a házuk előtt, ahol egy fiú várta. Be is mutatta nekünk, ő volt Till Attila.”

„Tényleg ott, az utcán ismerkedtem össze Bandival, aztán az egész bandával végignevettük az estét – emlékezett vissza Tilla. – Összejártunk, buliztunk, és én lassan beépültem Kriszta és Bandi baráti körébe, mégpedig úgy, hogy nem kellett alkalmazkodnom, természetes folyamat volt az egész. Mint ahogy az is, hogy mindenki ott volt az esküvőnkön, ahol Bandi az ’Azért vannak a jóbarátok’ című dalt énekelte el nekünk.”

„Annyira azért nem örültem ennek a házasságnak – állította András –, mert ha a barátnők férjhez mennek, gyerekeket szülnek, akkor rám már kevesebb idő jut. De Tilla és Kriszta esetében ez nem így történt. Ők tényleg a barátaim, mégpedig aranykártyásak, ami azt jelenti: bármi történjék, én ott vagyok nekik, és ők is nekem.”

Kiemelt kép: Toroczkay Csaba

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!