Címlapsztori

Házasság első látásra: Kinek a hibája, hogy idáig fajult Marica és Zoltán kapcsolata?

Az egyik pár, Dezső Marica és Gaál Zoltán kapcsolata ­hatalmas viharokat keltett a nézők és a pszichológusok körében is.

Kedden véget ért a Házasság első látásra második évada, amiben Gaál Zoltán folytatta volna a házasságát, Dezső Marianna Marica azonban nemet mondott. „Én tovább keresem azt a férfit, akit a sors nekem rendelt, és aki mellett megtalálhatom a boldogságot. Köszönöm, hogy velem voltál. Isten veled!” – búcsúzott a feleség, mire férje a kamerák előtt elsírta magát.

Marica és Zoltán érzelmes búcsút vettek egymástól

Szemlátomást elegük lett a másikból

De mi vezetett idáig? Azt ország-világ láthatta, hogy emberként és nőként is többször megalázták, földbe tiporták a kísérlet során Maricát, akinek a fogszakorvossal kötött házassága, pontosabban az utána elinduló együttélés sokak számára ismerős, tanulságos lehet. A 42 éves jogász hölgy és a háromgyermekes fogorvos eleinte csendes, szolid, megértő pár benyomását keltette, de aztán hamar kibújt a szög a zsákból.

Kapcsolatuk számos romboló kapcsolat iskolapéldája. Míg a nő erején felül teljesít, és igyekszik megértő, türelmes lenni, addig a férfi mindent elkövet, hogy felőrölje a viszonyt és egyben a partnerét. Ráadásul Zoltán sokáig csak Marica háta mögött, a barátainak és ismerőseinek beszélt arról, mennyire nem jön be neki a felesége nőként. Míg a legtöbb házasság ilyenkor véget is ér, addig a TV2 tudományos párkereső műsorában ekkor kezdődött a java. Bár Maricának és Zoltánnak szemlátomást néhány hét is elég volt a másikból, a műsor végéig mégis kitartottak, ami olykor bizony meglehetősen kínos helyzetekhez vezetett.

Pedig olyan szépen indult minden…

Népharag zúdult Zoltánra

De valójában ki tehet arról, hogy idáig jutottak? Az ő házasságukra is igaz a mondás, miszerint egy kapcsolat mindig két emberen múlik? Vagy ez csupán a régi jó közhely, amivel mindkét fél takarózhat? A Házasság első látásra nézői szerint Marica és Zoli viszonyára leginkább az utóbbi igaz.

A kommentelők java része legalábbis a megalázott, ám jóra­való feleséggel tudott azonosulni. „Marica az a nő, akit ha nem lenne nálam tizenöt évvel idősebb, instant elvennék feleségül.” „Marica valóban nem egy cicababa, viszont benne van az intelligencia, a báj, ami a legtöbb ilyen nőben nincs” – így egy másik. A fogorvosra ugyanakkor valóságos népharag zúdult. „Zoltán jobb lenne, ha a saját háza táján söprögetne először, mintsem szegény Maricát szapulná!” – üzente egy kommentelő a férjnek, ám nem mindenki fogalmazott ennyire visszafogottan. „Ha én lennek Marica, biztos mondanám neki, hogy rendben, drágám. Neked is kéne egy hajbeültetés, zsírleszívás, botox és egy kis izmosítás” – írta egy másik kommentelő.

Marica újra és újra megkapta a kegyetlen mondatokat

Házasság első látásra Maricát figyelmeztették: „Nem tudsz átverni, de azért próbálkozhatsz!”

Bilincs és korbács a megoldás?

Míg a pszichológusok csípős kérdésekkel akarták megtörni Marica kemény páncélját, addig a Házasság első látásra egyik szereplője, Judit szexshopkörúttal akarta kihozni Marica árnyékénjét. „Bilincset veszünk meg korbácsot. Mert azt tanácsoltam neki, hogy kösse ki a Zolit, és verje el, aztán hagyja ott. Reggel meg, amikor visszamegy hozzá, akkor csináljon neki kávét” – javasolta nevetve Judit.

Kiemelt kép és fotók: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!