Kilenc esztendőn át vezette az MTVA ikonikus műsorát Dióssy Klári, aki a 2025-ös év első adásában elbúcsúzott a nézőktől. „Amikor körülbelül 50 éves lesz, akkor szerintem gyakran érzi az ember, és én is úgy gondoltam, hogy kell váltani, hogy valami újba kell kezdeni. És akkor van ez a röghöz kötöttség, hogy az ember mégsem mer lépni. Én most elmondom a nézőknek is, hogy ugye kilenc éve vezetem ezt a műsort, és képzeljék el, hogyha ezt számokban mérjük, akkor a hozzám kapcsolódó műsor, a hozzám kapcsolódó Ridikül 1739 műsor – mondta Dióssy. – És itt a műsorban nagyon sok olyan pszichológiai téma is előkerül, amikor az ember elgondolkodik, hányszor halljuk: igen, nemet kell tudni mondani, bátornak kell lenni. Azt gondolom, hogy ezzel a mai műsorral most elkezdődik az én életbátorságom, talán mondhatom így, mert hogy picit remeg a hangom: én ma átadom a stafétát, Brigi azért ül itt szemben velem a konyhában, merthogy ő lesz az új műsorvezető, és persze máris azt mondom, hogy fogadják őt is nagyon nagy szeretettel.” A népszerű beszélgetőműsor új műsorvezetője Kocsis-M. Brigitta lesz.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu