Az RTL Sárközi Ákos Michelin-csillagos sztárséf számára idén a konyhát a ringre cserélte, ugyanis A Konyhafőnökben – a rajongók nagy bánatára – már nem kapott helyet, a Sztárboxban viszont igen. Akik követték a versenyt, bizonyára emlékeznek Ákos fordulatos útjára…Ugyanis Horváth Tamással való szoros küzdelmében alul maradt, rendhagyó módon lehetősége nyílt egy visszavágóra, ami nem is akárhogy sült el.
Már az első meccs kimenetele is eléggé megosztotta a nézőket, a másodikéra azonban kevesen fogadtak volna. Miután kiderült, hogy Miller Dávidnak vissza kell lépnie a versenytől, mert edzés közben eltörte az orrát, Horváth Tamás ellenfél nélkül maradt volna, így a csatorna korábban legyőzött ellenfelét, Sárközi Ákost hívta vissza. Ő olyannyira élt a lehetőséggel, hogy végül kiütéses győzelemmel a Szuperdöntőbe jutott. A bíró nem avatkozott közbe, így Ákos csak ment előre töretlenül míg ellenfele képtelen volt folytatni a küzdelmet. A vetélytársak a meccs után meg is beszélték a történeteket, azóta viszont váratlanul egyoldalúvá vált a kommunikáció köztük annak ellenére, hogy azelőtt annyira jóban voltak, hogy gyakran összejártak. „Én már ott a helyszínen beszéltem Tomival, voltam bent nála, mondta, hogy minden oké. Majd felvettem vele a kapcsolatot a közösségi médiában, de nem válaszolt. Elkértem a telefonszámát is, mert mindenféleképpen szerettem volna vele beszélni. Ott is üzentem neki, de azóta sem kaptam semmilyen választ” – mesélt először kettejük eltávolodásáról Sárközi Ákos Miskovits Marci K-OSZ podcast című műsorában.
Két-három sikertelen próbálkozás Ákos után felhagyott azzal, hogy elérje az énekest, úgy volt vele, ért a célzásból, nem erőlteti tovább. Bízik benne, hogy majd egyszer, ha Tomi is készen áll, azért le tudnak ülni együtt ezt megbeszélni, és a Sztárbox előtti időkhöz hasonlóan bármikor szívesen várja vissza őt az éttermébe. „Biztos, hogy van benne ilyen szempontból egy törés, én ezt akartam volna vele pont megbeszélni. Azt éreztem, hogy mind a ketten nyíltan és őszintén tudunk örülni egymás sikerének és tisztelni az ellenfelünket. Sosem volt semmilyen harag bennünk, de most valami mégis van… Remélem, sikerül majd megbeszélnünk” – tette hozzá az adásban.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu